Falak mögött

Farkas Péter: Johanna

A téma és a világ közös megragadása, melyet Farkas Péter ezúttal választott, kihívást jelent egy olyan könyvhöz, amely „Őrült” Johanna misztikus és szürreális életét kívánja megfoghatóbbá tenni. A mintegy ötszáz évvel ezelőtt élt „I. Johanna királynő, közismertebb nevén Őrült Johanna, anyja, I. Izabella avagy Katolikus Izabella révén Kasztília és León, apja, II. Ferdinánd avagy Katolikus Ferdinánd révén Aragónia, Valencia, Mallorca, Szicília, Nápoly, Navarra uralkodója és Barcelona grófnője” köré fűződő történetek és a kor történelmi háttere mindenképpen kitartó kutatói munkát reprezentálnak a műben.

A könyvet minden ízében átszövi a misztikum. Az a kor, illetve hely is, melyben Johanna élt, magában hordozza a groteszk és a szürrealitás mozzanatait. A misztikumhoz elengedhetetlenül hozzájárul a királynő több szinten is összetett egyénisége; s ezeket – így együtt – tálalja elénk az író, mintha egy olyan sokfogásos vacsorára invitálná az olvasókat, mely alatt a vendégek folyamatos feszültségben várják a következő fogásokat.

 

 

Mi is ez a mű valójában? Regény? A kérdést nehéz volna pontosan megválaszolni. A könyv olvasása közben történelmi dokumentációkkal találkozunk, melyeket meg-megszakítanak Johanna lelkiállapotának elemzései, s a környezetében játszódó fontos események. Ezek finoman váltják egymást. Míg beleunnánk az unalmasabbnak mondható helyszínleírásokba, Johanna őseinek arcképeibe (melyeket a rideg termek falán fürkészik), megjelenik a királynő, és ez ismét felébreszti figyelmünket, várjuk a továbbiakat, miként fog Johanna őrülete még jobban megmutatkozni.

Az írást két szinten vizsgálhatnánk. Az egyik szint a dokumentum-oldala, pontos dátumokkal, helyleírásokkal, kronologikusan követett történelmi eseményekkel. Bár ha mindezeket figyelembe vesszük, Johanna oldaláról a tények nem sokat számítanak. Szükséges azért lehet e milliméter pontosságú keretezés, a sok adat használata, hogy ellenpontozva legyen a királynő „őrült”-nek nevezett, nehezen behatárolható lénye.

A másik oldalt nevezhetnénk a szépirodalminak. Itt Johanna lelke, s a rá ható események, szereplők kerülnek a középpontba. A történelmi adatokat inkább el tudjuk hinni, hogy úgy történtek, ahogy feljegyezték, ahogy datálva vannak. Viszont, hogy mi ment végbe Johannában, hogy cselekedeteit milyen késztetések, gondolatok, lelki vívódások és döntések irányították, nehezen. Ezek azok a pontok, melyekkel vitatkozni lehet, mivel nem tudhatjuk biztosan – már a királynőről feljegyzett dokumentumok csekély száma miatt sem –, ötszáz évvel ezelőtt mi játszódhatott le az őrült uralkodónőben.

 

 

A hol rejtett, hol elzárt helyiségek át- meg átszövik a lapokat, mindig visszatérő elemek. Hogy csak a mű első részét, a (cold song)-ot vegyük, egy számunkra nem látható, valamilyen titkot rejtő világot sejtet, a „cold song” pedig a fagyos, hűvös ének bizarr, sőt misztikus világába kísér. A zárt terek – a halott férj koporsója, a szekér, a torony börtöne – mind sejtetnek valamit, valami olyat, amit még nem látunk, s melyről még nem tudunk semmit.

A mű fontos momentuma a királynő férjéhez, illetve lányához fűződő kapcsolata. Miért tette azt Johanna, hogy „meghalt férje, Szép Fülöp holttestét őrző koporsóval” Spanyolország területén „körülbelül hétszáznyolcvanhat napot bolyongott”? Házasságuk nem túl hosszú idejében, hitvesi ágyukban furcsa „romantikával” átitatott, s néha groteszknek ható perceikben keresendők az okok, melyek következménye aztán a bő kétévnyi koporsóutaztatás lett. A házaspár életét ugyanúgy nem lehet konkrétan átlátni, mint Johanna teljes életútját sem, minden belső és külső mozzanatával egyetemben. Az író arra próbált rámutatni – a királynőből kiindulva –, hogy mennyire többsíkú, kusza az a kapcsolat, mely a pár között létrejött és létrejöhetett házasságuk előtt, s a házasságukban.

Johanna lányának alakja, s az összetartozás, mely anya és lánya között kialakult, egy másik lényeges mozzanatot képez a műben. Fent a toronyban, mikor már az őrült anya be van zárva, s a szobájából nyíló apró, lyukszerű szobába a leány is odakerül, ismét nem mindennapi helyzetet ragad meg az író; analizálni, átadni, s bemutatni az olvasónak azt, ami a toronyban történt. Hidegen és személytelenül tárulnak elénk ezek az események, melyek néhol ingerszegénynek mutatják a szöveget. Valóban így érezhetjük, a toronybörtön leírása további fel nem jegyzett gondolatokat sejtet, melyek hiányérzetet kelthetnek bennünk. Bár nem tagadható, hogy az író az elidegenítést tekintette céljának, így a könyvhöz mint a többértelműséget végig magában hordozó műhöz kell hozzáállnunk, egyszer sem merülhet ki egy adott rész egyetlen, mozdíthatatlan értelmezésben.

 

 

A Johanna tehát történelmi dokumentumsorozat és szépirodalmi mű is egyben, a tényszerűség pontosságával, e mellett pontos lélekrajzzal. S a két szint váltakozó, illetve párhuzamos megjelenítésével az elbeszélő igyekezett érthetőbbé tenni, és az átélés lehetőségét nyújtva feltárni azt a világot, mely „őrült” Johanna belső lelki változásait mutatja be, s hogy az miként hatott a külvilágra, a körülötte levők életére.

Az oldalakat olvasva olyan érzésünk támadhat, hogy nincs az eseményeknek eleje és vége, vagy bajos kiigazodni rajtuk, a nem teljesen feltárt részek szerkezete ingadozónak tűnhet. Ez nem is csoda, hiszen egy őrült királynőről olvasunk minden lapon, és néhol valóban azt érezhetjük, hogy részesei vagyunk az eseményeknek, ott vagyunk a királynővel a toronyban, ott vagyunk a szekér előtt a téren, és várjuk a „madárembert”, aki énekelni fog. Olyan éneket, olyan „cold song”-ot, mely után talán valamit meg tudunk érteni Johanna belső lényéből.

 

Farkas Péter, Johanna. Budapest, Magvető Kiadó, 2011.

Facebook-hozzászólások