Jenei Gyula rendet tesz az időben

Az időben rend van, szögezi le a költő hatodik kötetének címlapja. És ezt a mondatot még sokszor fogjuk olvasni ha nekivágunk a kis barna könyvnek, amelyről egy régi bicikli mosott sziluettje néz ránk kedves melankóliával.

Az időben pedig tényleg rend van, ezt senki sem cáfolhatja, Jenei sem teszi; számvetés-szerű verseinek cinizmusa csak ez iránt a tény iránt mutat valamiféle töretlen, a racionalitáson felüli hitet. Persze ez érthető. Ahhoz, hogy az ember bármiféle számvetésbe kezdhessen, először egy rendet, rendszert kell feltételeznie a káosz mögött.

Véleményem szerint ennek a rendnek a meglátása, és drámai újra és újra belátása a kötet vezérszála, mely mély és zavaros érzelmek izzásával fut végig rajta. A vállaltan jelentéktelen körülmények, sőt, még a felismerést kiváltó esemény; az anya haldoklása is eltörpül ennek a gondolatnak a megrendítő mélysége mellett. Az időben rend van – mintha ez lenne a gyűjtőlencséje mindazon érzelmi túlfűtöttségnek, melyel egy számvetést végző, racionalitásra törekvő ember nem engedheti magát szembesülni.

Ez a remekül eltalált kötetcím kulcs is egyben; melyet érdemes a kezünkbe venni, hiszen bizonyosan nyit eldugott ajtókat mindenki lelkében. Annak a felismerése, hogy az élet végtelen, de egyúttal ismétlődő és véges dolog.

Ezt minden ember sokszor belátja élete során, amikor újra és újra szembesül a fizikai világ mulandóságával, és ezen keresztül sajátjával is. Egy ilyen felismerés történetét meséli el nekünk Jenei. Az első ciklus, a Hajnali éberség  stílusos bevezető, amely azonnal megteremti a jellegzetesen szomorkás, ámde semmiképp sem patetikus vagy reményvesztett hangulatot, mely a kötetet uralja. Az ezt követő ciklusokban sorban bemutatkoznak egy élet alkotóelemei, mintha Homérosz mutatná be hőseit a cselekmény szüneteiben. A Vaktükörszilánkban – mely a tényleges első ciklus – inkább önmagukban érdekes, és egymáshoz csak a metaforák és visszatérő motívumok szintjén kapcsolódó verseket találunk. Ezek többségét valakihez, vagy valamilyen alkalomra írta Jenei, és pont célzatos jellegük miatt meglehetősen pontos és objektív módon tükröződnek bennük a költő belső világának egyes sarkalatos pontjai. Kiemelném az Ingek és öltönyök című verset, mely az egyik kedvencem a kötetből.

ült a téren csontfehér
öltönyében, ült csontfehér
ruhában a napon egyedül
és öregen. könyvhétre

hívták dedikálni, de senki
nem ment oda hozzá.
üldögélt egy órát a bámész
forgatagban; ismerte

kosztolányit, s egyszer
megbámult a kirakatban
egy inget vagy öltönyt.
fontolgatta, hogy megvegye.

de aztán arra gondolt,
mennyi ruhája sorakozik
otthon a szekrényben.
s hogy talán már azokat sem.

Megható leírása annak a mulandóságtudatnak, ahová majd e kötet gondolati íve is megérkezni szándékozik, már e bevezető ciklusban belerakja a bogarat az olvasó fülébe.

A Másképp mesélnédben megismerhetünk egy furcsán idegenül ható gyerekkort, és egy vakvágányra futott szerelem történetét, mely mintha a választó vonal lenne a fiatalság és a halál gondolata között, mely egyre sűrűbben szövi át a verseket.

Végül lassacskán át is veszi a szerepet az elmúlás gondolata, az Ok és okozatban, ahol már az eddigieknél jóval filozofikusabb, és önelemzőbb verseket találunk. Mintha szakadás lenne a múlt irreális valószerűsége és a jelen zavarbaejtő testetlensége között, és a költő a kettő között forgatva tekintetét képtelen volna eldönteni, hogy tulajdonképpen melyikre is figyeljen. Jó példa erre az Idő című vers.

a múlt heti téltől

pár fokkal tavaszabbra

fejkendős öregasszony

árul hóvirágot

 – innen húsz évre

A tökéletesen eltalált hosszúságú prológus után Jenei a tárgyra tér. „amikor gimnazista lettem, fiatalabb volt, mint most én. s a lányom már gimnazista.” írja a költő Anyám című versében, az Egy érzés leltározhatatlanságaciklus elején. Gyönyörűen felépített épület omlik le szemünk előtt a haldoklás szinte elviselhetetlen prózaisága körül. Itt éri el katarzisát a kötet, hosszú-hosszú oldalakon keresztül menetelve szívszorító őszinteséggel a megnyugvás délibábja felé.

És ez a megnyugvás, melyet végül meglel, nem más – mi más is lenne? – mint hogy Az időben rend van.

Összegezve benyomásaimat erről a kötetről a véleményem egyértelműen pozitív. A „Számvetés kötet”-ek az utóbbi években nem sok szépséget termő divatjának gyöngyszeme ez a könyv. Őszinteségével, szerény és intelligens objektivitásával nem csak szórakoztató olvasmány, hanem elismerésre méltó és tanulságos lelki utazás, melyre csak bátorítani tudok bárkit.

Jenei Gyula: Az időben rend van. Budapest, Fiatal Írók Szővetsége, 2011.