Élet-halál a színpadon?

East Balkán a Bárkában

Mivel töltik a szombat estéket a középiskolások? Milyen veszély leselkedik az egyébként boldogságot kereső ifjúságra? A West Balkán egy évvel ezelőtti tragédiája komoly problémákra világított rá. Olyan esetekre (partidrogok fogyasztása, mértéktelen ivás, lézengés, céltalanság), amelyek következményei enyhe túlzással tulajdonképpen bárhol, bármikor hasonló tragédiákba torkolhatnak, mint az emlékezetes baleset. 2011. január 15-én három fiatal lány vesztette életét a szórakozóhely népszerű, várva-várt nagyszabású estjén, ahol a megengedett háromszázzal szemben több ezren tartozódtak, amikor késelés hírének hallatára, a tömegben pánikroham tört ki.

 

 

Milyen veszély fenyegeti általánosságban a szórakozni vágyókat (például a lányok szexuális kihasználása, amire a darab is felhívja a figyelmet), és egyáltalán milyen körülmények vezetnek el odáig, hogy ebben a létben lássák az áhított örömforrást a fiatalok. A West Balkán esetét hallva szülők tömege gondol ismét bizalmatlanul azokra a szombat éjszakákra, és talán tömegek érezték akkor úgy, hogy a halál szele megcsapta őket, mind a jelenlévők, hozzátartozók, mind a közvetlen hangvételű Facebook-kommentek olvasói közül.

 

 

VidovszkyVV György ezer szálból szőtt színdarabja a West Balkán tragédiája kapcsán felkapott általános korjelenségre, a fiatalok örömhajhászására, veszélyeztetettségére reflektál, mondhatni felvilágosító céllal, egyúttal választ keresve arra a kérdésre, kik ezek a lézengők, honnan jöttek és merre tartanak. Mire a céltalan kóválygás az éjszakában, ingázás a vidéki városok között? Ezt kérdezi a darab, melyben bepillantást nyerhetünk a szülő-gyermek kapcsolat eltorzított, groteszk valóságába, például a Varga Anikó által alakított édesanya és lánya, Timi (Császár Réka) jelenetében. A negyven év körüli, komolyságot sugárzó ügyvédnő, kezdetben ugyan szimpatikus, nevelési elve is elfogadható, miszerint a tiltás többet árt, mint használ. Azonban igen hamar túllendül az anyaság sztereotip szerepén, végül közösen füvezik, diszkózik gyermekével. Hol a határ? Mi az ideális nevelés? Költői kérdés marad ez a darab kapcsán, emiatt nem válik didaktikussá a korjelenség bemutatására irányuló művészi erőfeszítés. Kérdés, hogy kinek szól ez az alkotás? Ha a szülőknek, akkor talán valóban ingerkeltő a szociográfiailag valósághű környezet, a szlenget is hasznosító nyelvhasználat, a tinikre jellemző viselkedés utánzása, az idétlenkedés. Megtörtént eseteken alapul a fiatal lányok táncoltatásának epizódja, létező pesti diszkó adott alapot e jelenethez.

 

 

Habár tanító célzatú a színpadi alkotás, nem szolgál akkora horderejű újdonsággal a fiatalok számára, mint szüleiknek. Azonban probléma, hogy egyúttal azt is sugallja, nincs más lehetőség a szórakozásra, a darab sem kínálja fel az igényesebb kikapcsolódás alternatíváját. Igaz, megdöbbentő a West Balkán-szerű tömegjelenet a darab legvégén, és az egymás mögött kupacban felsorakozó fiatalok puszta testjátéka érzékelhetően fejezi ki a katasztrófa súlyát, mégis hangsúlytalanná válik ez a jelenet a darab dramaturgiája miatt, a szétmorzsolt élménybeszámolók egyvelegében.

A kisebb történetek elég változatosak, jól illusztrálják az ábrázolt világ torzulásait (kiszolgáltatott lányok, kiüresedett társalgás, szerelmesek vitája arról, hogy mit igyanak, céltalan kóborlás és füvezés az éjszaka közepén). Mindez a fiatalok megszokott, sztorizgató hangvételével és túlzásaival párosul, és legtöbbször az álrögtönzés eszközével élve épül bele a darab történetébe. Ilyenkor a narrátor meséli el élményét, miközben a többieket irányítja, velük játszatja el a történetet. A darab felépítése mégsem túl szerencsés, mivel nem igazán érződik az a drámailag felépített ív, amely végig fenntartaná a hallgatóság figyelmét, katarzist idézve elő. Az apróbb anekdotákat egy-egy jelentősebb esemény követi, a nagy parti– nem a West Balkánt imitáló –, az arra való ráhangolódás, előkészület több nézőpontból, ez teszi ki java részét a darabnak. Erre a pontra csúcsosodik ki az előadás, itt éri a legtöbb inger a nézőt: reflektorfények világítanak és jellegzetes gépzene szól, míg az érzékekre a testi szerelem erőteljes látványa hat. Ezután egyfajta égi jelenség hivatott színre vinni a megtisztulást, de folytatódik a kezdetihez hasonló álrögtönzésbe burkolt sztorizgatás. A remekül rendezett címadó West Balkános tömegjelenet emiatt mellékessé válik a darab vége felé, elvész az epizódok között és nem tudja kifejteni szándékolt hatását a drámai csúcs után.

 

 

A West Balkán tragédiáján túl számos égető korjelenséget ábrázolt a Bárka Színház előadása, ahol egy céltalan nemzedék jövés-menését, vívódását követhettük nyomon. Mégis kérdéses, hogy majd évekkel a történtek után, attól már függetlenedve, színdarabként is megállja-e a helyét e színpadi mű?

 

Tasnádi István: East Balkán
Rendező: Vidovszky György  
Bárka Színház

Szereplők: Herman Flóra, Dér Zsolt, Császár Réka, Balla Richárd, Sipos Viktória, Koloszár András, Könczei Anna, Juhász Lajos, Vitányi-Juhász István, Varga Anikó, Dévai Balázs, Ivánovics Beatrix 

Zene: Monori András 
Díszlet: Heike Vollmer  
Jelmeztervező: Szabó Gergely 
Mozgás: Gyevi-Bíró Eszter 
Fény: Sarah Jane Shileds 
Dramaturg: Egri Bálint 
Rendezőasszisztens: Gábos Katalin

Bemutató: 2011. december 3.

A képek forrása a Bárka Színház honlapja.

Facebook-hozzászólások