Két megálló közt Bergsonnal

A Bergson aktualitása című konferenciakötetről

Vajon időszerűek-e Bergson gondolatai napjaink embere számára is? Tudna-e Bergson aktuális gondolatokkal szolgálni, ha a metrón mellénk ülne és szóba elegyednénk vele? A kötet szerzői erre a kérdésre egytől egyig igennel felelnek, és e hatás bemutatására vállalkoznak. A könyv nemcsak a francia filozófia e nagy hatású alakjának bemutatására törekszik, hanem egyúttal hozzájárul a magyarországi Bergson-recepció feldolgozásához is, hidat képezve így a francia és a magyar filozófia között. A kötet első oldalain a konferencia címének (Az időszerű Henri Bergson) magyarázatát kapja az olvasó és rövid áttekintést arról, hogy saját korában Bergson milyen széleskörű hatással volt nemcsak filozófusokra, hanem művészekre, tudósokra, értelmiségiekre és néha az előadásaira betévedt „utca emberére” is. De miért olyan hívogatóak Bergson gondolatai?

„A bergsonizmus tiltakozásból született” – írja Vető Miklós a konferencia kötetében – tiltakozásból a szcientizmus, a tudományos empirizmus és a determinizmus ellen. Ez a tiltakozás azonban nem jelenti a tudomány és az empirizmus elvetését. Tudvalevő, hogy Bergson maga is jártas volt a modern tudományokban (új evolúció-elméletét beható tanulmányok nélkül nem is fejleszthette volna ki). Sőt, szerinte a metafizikának együtt kell haladnia a pozitív tudományokkal.Sok gondolkodótól eltérően ő úgy vélte, nem érkezett el „a metafizika halála”, csak új módszerekkel kellene dolgoznunk. Andrea Bellantone Bergson és a francia spiritualizmus című előadásában is erre az újító gondolatra utal, amikor Bergson metafizikájának lényegéről és kiinduló felismeréséről beszél. Bergson meglátta: a lét több, mint ami az intelligencia számára megjelenik. Tulajdonképpen felszabadít a szubjektum diadalától azzal, hogy felfedezi: a valóságot nem lehet kizárólag a szubjektum perspektívájára redukálni.

E bevezető után kerül sor a metafizikai témájú előadásokra. Arnaud François, Bergson időszerűségét fő művével, a Teremtő fejlődés aktualitásával azonosítja. Az előadás egy mindig az érdeklődés középpontjában álló témát, a Teremtő fejlődés és a biológia eredményeinek összevetését végzi el. Arnaud hangsúlyozza, hogy Bergson aktualitását nem szabad elvetnünk pusztán az élő szervezetekről szerzett mai ismereteink helytelen leírása miatt, mivel minden általa leírt gondolatnak szigorúan filozófiai alapja van. (Mint például az akkor még csak szárnyait bontogató genetika elvetésének.) Tudomány és filozófia közti kapcsolat és különbség megítélésében érdemes még röviden Dékány András tolmácsolásában Gilles Deleuze véleményére pillantanunk, ami arra a kérdésre ad választ, hogy tulajdonképpen miért is van szükség az intuícióra. Deleuze szerint az intuíció a valóság megismerésére szolgál, mégpedig azért, mert általa válik a filozófia a többi tudományhoz hasonló egzakt tudománnyá. Bergson fő kifogása mindenfajta filozófiai és tudományos gondolkodással szemben, hogy pusztán fokozati, mennyiségi különbségekkel dolgoznak ott, ahol a valóságban minőségi különbségek vannak.

Bergsonnak azonban nem csak a klasszikus értelemben vett természettudományokra volt hatása, hanem a szociológiára is. Brigitte Sitbon-Peillon előadása, amelyben Bergson metafizikáját és a durkheimi szociológiát veszi górcső alá, bizonyos értelemben Arnaud előadásának folytatása, a társadalom szintjén. Bergson Az erkölcs és a vallás két forrása c. művében az etikai-vallási tények forrásai után nyomoz és bizonyos értelemben szintézist hoz létre a metafizika és a szociológia nézőpontja között. Az intuíció módszerével Bergson képes a vallást és erkölcsöt mind társadalmi, mind pedig spirituális források alapján definiálni. A misztikusok „szupraspiritualitása” egyszerre egyéni és kollektív. A Durkheim-féle társadalomkép ezzel szemben csak kollektív, de személytelen. Bergson módszerének időszerűsége abban rejlik, hogy újragondolja a szellemit a társadalommal összekötő kapcsolatrendszert. Metafizika és társadalomtudomány újfajta találkozását adja meg.

A tanulmánykötet következő szekciója az irodalmi Nobel-díjjal is kitüntetett Bergson esetében nem hiányozhat: a filozófia és irodalom kapcsolatáról van szó. Camille Riquier szerint Proust Az eltűnt idő nyomában c. művét olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha Bergson filozófiája konkrét, egyéni életek formájában öltene testet. Ezért emlegetik ezt a művet gyakran a bergsoni filozófia irodalomba való átültetésének. Ezt a szoros kapcsolatot Proust azonban, mint tudjuk, tagadta. Camille rávilágít arra, hogy e tagadásnak nemcsak a két alkotó közti személyes feszültség, hanem az általuk képviselt két műfaj (a filozófia és a művészet) különbsége is oka. Sem Bergson magyarországi recepcióját tekintve, sem az irodalommal kapcsolatban nem hagyható ki Babits Mihállyal való kapcsolata, amely sokkal kevésbé ellentmondásos. Babits Bergsonhoz való viszonyának két irányát tárgyalja az előadó. Az egyik az „ihlető”, másik az értelmező hatás. Babits Prousttal ellentétben büszkén felvállalta Bergson hatását és irányadónak vélte abban, hogy filozófiája épp úgy releváns „az irodalom, a művészet és a tudomány számára”.

Itt el is értünk a kötet utolsó és egyben az előadás záró egységéhez, a morál és a vallás tárgyalásához, mely nem csak Bergson utolsó művével kapcsolatban kerül elő, hanem egész filozófiai munkássága betetőzéseként is értelmezhető. Természetesen a vallás tárgyalásánál nem maradhat ki Bergson világvallásokhoz fűződő viszonyának vizsgálata sem. Erre vállalkozik Jean-Louis Vieillard-Baron is Bergson: keresztényég és modernitás című előadásában. Az előadás már vizsgálja Bergson leveleit és végrendeletét is. Baron elsőként bemutatja azt az alapvető vallásos hangoltságot, ami Bergson egész életére jellemző. Bergson láthatóan minimalizálni igyekszik a hit szerepét. Ugyan a miszticizmust, mint a filozófiai kutatás hatalmas segítőjét tartja számon, Bergson még itt sem hagyja el a tapasztalás területét, nála a misztikusok tanúsága is tapasztalati marad.

A kötetbe gyűjtött előadások stílusa, formája különböző, mégis egységet képeznek. Érdeme még, hogy egymással ellentétes nézetek és Bergson-kritikák is helyet kapnak benne. Az előadások szerkesztésében hiányosságot csak a magyarországi recepciót tekintve vehet észre a hallgatóság és olvasóközönség. Kelemen János ugyan előadásában utal Dienes Valériára, Bergson fordítójára és gondolatainak méltó gondozójára, de Dienes Valéria neve, csak Babitscsal való kapcsolatában került elő. E hiányosságtól eltekintve az előadások sorozata átfogó képet ad Bergson munkásságáról és újraértelmezett filozófiai jelentőségéről is.

Ullnann Tamás - Jean-Louis Vieillard-Baron (szerk.): Bergson aktualitása. Gondolat Kiadó, Budapest. 2011.

Facebook-hozzászólások