Norvég kőris
A Wardruna egy nem hétköznapi stílusú formáció. A norvég zenekart még 2003-ban hívta életre Kvitrafn (Einar Selvik). A skandináv blackmetal színtérről szintén jól ismert Gaahl (Kristian Eivind Espedal) volt az első, akit tervével felkeresett. Aztán Lindy Fay Hella és Hallvard Kleiveland is csatlakoztak a projekthez – utóbbira azért volt szükség, mert az első lemezen mindenképpen meg akartak szólaltatni hegedűt. Az alapkoncepció természetesen Kvitrafn agyából pattant ki: egy nordikus folk zenekar, amely atmoszférikus, ősi skandináv kultúrák esszenciáját foglalja magába. A spirituális hatást pedig tradicionális hangszerekkel, természetközeli rögzítési móddal kísérlik meg elérni.
A szisztematikusan előre eltervezett Runaljod-triológia három lemezén Kvitrafn az ősi rúna ábécé jeleit kívánja hangzóformába önteni. Az első hanganyag, a Gap Var Ginnunga hatalmas elismerést kapott a műfajban és az efféle zenei kultuszokban mozgók körében.
A második lemez az Yggdrasil címet kapta, amely a germán és skandináv mitológia kőris fájának nevét rejti magában. „A fa koronáját felhők fedik, gyökerei pedig az alvilágig nyúlnak. A fa Midgard közepén áll, három gyökere három irányba ered: Hel, Nifelheim és Muspellsheim felé. Gyökereinél három forrás fakad; a Hvergelmir, valamint Himir és Urd forrása. A fa tetején egy aranykakas, más változatokban egy Vidfornir nevű sas ül, mely figyelmezteti az isteneket az óriások támadására. Törzsén a Ratatosk (fentfogú) nevű mókus szaladgál fel s alá és hordja a híreket a sas és Nidhogg között.”[1]
![](http://www.kuk.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/wardruna 1.jpg)
„Tudok egy kőrist,
neve Yggdraszill,
szép szál fehér fa,
nedvesség fürdeti.
Harmatot hullat
völgy-ölekbe:
örökzölden Urd
forrása felett áll.”
– Idézet az Edda mitologikus énekből
(Tandori Dezső fordítása)
A trilógia utolsó eleme a Ragnarok címet fogja majd viselni, de ne szaladjunk ennyire előre. Mint ahogyan az előzőt, ezt az albumot is a szabad ég alatt rögzítették, ráadásul minden egyes számot a benne foglalt rúnának megfelelő helyen. Felhasználták továbbá a természet mindenféle hangját és zaját. Ezeknek egy részét kristálytisztán kiszűrhetjük a felvételből. Tűz, víz, szél, és állatok neszeire lehetünk figyelmesek egyes részeknél. A hangszerelés – mint említettem – teljes mértékben tradicionális alapú. A szarvasbőr-dob, a doromb, a csontfurulya, a kecskeköröm-csörgő, a marhaszarv-kürt, tölcsérhegedű – ezek mind ősi skandináv hangszerek. A zenét minden hangszeren Kvitrafn írja, a felvételen az ütős hangszerek egy részét azonban Erlend Gierde játsza fel. Az új lemezen Hallvard Kleiveland már nem szerepel, tehát hegedű sem kap olyan hangsúlyos szerepet.
![](http://www.kuk.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/wardruna 2.jpg)
Az új lemez sem stílusában, sem atmoszférájában nem különbözik az előzőtől. A hangszerelés szinte ugyanaz. A felvételt maga Kvitrafn keverte és hangmérnökként is ő jelölhető meg. Gaahl és Lindy csupán hangjukat adják a produkcióhoz mint karakteres női és férfi orgánumok. Talán negatívum, hogy nincsenek olyan erős és könnyen rögzülő számok, mint amilyenek az előző lemezen például a Kauna vagy a Dagr voltak. Bár ha jobban odafigyelünk, találhatunk hasonlóan magával ragadó részeket,(Rotlaust Tre Fel, a lemez nyitódala) csak valahogy összességében nem olyan erős a lemez, mint elődje.
Végeredményben tehát valamivel gyengébb lett, mint az előző, de így is végtelenül egyedi és kellemes zenének lehetünk fültanúi. Meditálásra, háttérzenének, alváshoz bármely körülmények közt megfelelő. A zenekar minőségében eleget tesz a mottójának: „Vess új magokat, erősítsd a gyökereket!” – még akkor is, ha most ezek az új magok nem is növik túl az előző lemezt. Továbbá jó lenne, ha zenekar egyszer felkerekedne, és délebbre is lejönne egy-egy koncert erejéig, mertegyedülálló színfoltja a nemzetközi zenei palettának.
Wardruna: Runaljod / Yggdrasil
Indie Recordings, 2013
[1] Mitológiai kislexikon, szerk. Szabó György, Budapest, Black & White, 1998.
Facebook-hozzászólások