A herceg mulat!

A Szegedi Nemzeti Színház új Rigolettoja az Erkel Színházban

Az Erkel Színházban a Primavera13 rendezvénysorozat keretein belül három, vidéki magyar operatársulat produkcióját mutatták be a főváros közönségének. Ezek között volt a Szegedi Nemzeti Színházban március 22-én bemutatott új Rigoletto produkció is. Az előadás március 25-én nagy érdeklődés mellett, telt házzal zajlott le.

Az Erkel Színházban a Primavera13 rendezvénysorozat keretein belül három, vidéki magyar operatársulat produkcióját mutatták be a főváros közönségének. Ezek között volt a Szegedi Nemzeti Színházban március 22-én bemutatott új Rigoletto produkció is. Az előadás március 25-én nagy érdeklődés mellett, telt házzal zajlott le.

 

Juronics Tamás rendezésének középpontjában az alá- és fölérendeltségi viszonyrendszerben mozgó sorsok állnak. Mindennek mozgatórugója a hatalom, ezt szimbolizálja a színpad közepén álló hatalmas, bíborral borított trónus. A trón eleinte a herceg tivornyáinak színtere, aztán később az udvaroncok nézik róla tehetetlenül, amint feleségeikkel dorbézol uruk, majd a második felvonásban Rigoletto folytat róla párbeszédet a kórussal − ekkor Rigoletto kétségbeesettségének, kiszolgáltatottságának helyszíne.  De az első felvonás második jelenetében a kissé megdőlt trónszék jelképezi Gilda otthonát is. Egyaránt uralja a külső és a belső teret. Mindenhol ott van és hirdeti a hatalom jelenlétét, amely beférkőzik az emberek magánéletébe is.  A trón fénye fokozatosan kopik, külseje szakadozik: a pompa, a luxus, amely körül veszi és tekintélyt ad neki, a harmadik felvonásra teljesen eltűnik. A lecsupaszított trón vasszerkezete egy bűnös, szennyes világot tár elénk: lehullik róla a díszes máz és feltárul a hatalom igazi arca. Lánya halála után Rigoletto számára csak ez a csupasz, sivár világ marad.

Kelemen Zoltán jól érzékeltetette a címszereplő ellentmondásos jellemét, kitörő szenvedélyeit hitelesen adta elő. Ez a Rigoletto kiszolgálja a hatalmat, miközben gyűlöli és csodálja is azt. Szeretne hasonló lenni a herceghez, hiszen otthon a trón monstrum kicsinyített mása várja, ugyanakkor irtózik is tőle. Kelemen énekesi teljesítménye árnyalt és sokszínű: baritonja szépen szólt, az előadás előre haladtával egyre nagyobb magasságokba tört. Mindvégig magabiztosan énekelt, látszott, hogy ura a szerepnek és van elképzelése róla.

A Gildát megszemélyesítő Szemere Zita kiváló, illúziókeltő alakítást nyújtott. Hitelesen formálta meg az ártatlan, szerelmében meginghatatlan fiatal lány alakját. Tisztán csengő, hajlékony szoprán hangjával biztosan uralta szerepét, a magasabb hangokat is tisztán és szépen énekelte ki. Az első felvonásban álmodozó, gyerekes jellemnek mutatta Gildát, a második felvonásban aztán nagy drámai erővel jelenítette meg a megtört és szerelmében mindvégig hűséges, a történet végén önmagát feláldozni is kész nőt.  Meggyilkolása brutális, kegyetlen és szívszorító: az előadás legdrámaibb pillanata. A rendező igyekezett egyfajta megváltó szerelemként beállítani áldozatát, csakhogy a történet ellentmond ennek. Ezt tamásztja alá a kártya ária (La donna e mobile) a történet végén a herceg ajkairól többször is felcsendülő motívuma.

László Boldizsár, a mantuai herceg szerepében szép pianókat énekelt, ügyesen árnyalta éneklését. Hangja nem kifejezetten erőteljes, de kellemesen és tisztán szólt, szólamát végig biztos technikával uralta. Egyetlen zavaró tényező előadásban az volt, hogy néha a zenekar elnyomta a hangját. A herceg az első felvonásban fehér egyenruhában lépett a színre, akárcsak egy diktátor. Egy elbűvölő, behízelgő gazember, aki számára semmi más nem fontos, mint élvezetei kielégítése. Altorjay Tamás, erőteljes mély baritonjával, nagyon meggyőző Sparafucile volt. Hitelesen volt képes érzékeltetni figurája kegyetlenségét és erőszakosságát. Kiss András félelmetes Monterone volt súlyos, öblös hangjával kellő súlyt adott a figurának. Szonda Éva Giovannája életrevaló és hiteles volt, ám énekesi teljesítményét kissé haloványnak éreztem. Kállay Zsófi Maddalenája kacér és meggyőző volt, énekesi teljesítményével is tökéletesen megfelelt a kisebb szerepnek.

A kórus szép teljesítményt nyújtott: kifejező és életszerű volt, pontosan és érthetően énekelt. A rendezőnek hála a cselekvésnek is aktív részese, nem csak passzív szemlélője volt. A szólisták kifejezően énekelték néhány mondatos szerepüket, és színészi teljesítményükről is tanúbizonyságot tettek. Pál Tamás vezénylésén meglátszott a sok éves rutin és tapasztalat. Rigoletto interpretációja hosszú évek során érlelődött és finomodott, ennek következtében letisztultan, nagy érzelmi árnyaltsággal és kellő drámai feszültséggel dirigálta a darabot. A színpadi zene is kellemesen és magas színvonalon szólalt meg.

A magas művészi színvonalú produkciót a közönség vastapssal és hangos bekiabálásokkal jutalmazta, nem érdemtelenül.

Giuseppe Verdi: Rigoletto
Erkel Színház


Zeneszerző: Giuseppe Verdi
Szövegkönyv: Francesco Maria Piave
Rendező: Juronics Tamás
Díszlettervező: Kentaur
Jelmeztervező: Kentaur
Karmester: Pál Tamás

Szereposztás:
A mantuai herceg – László Boldizsár
Rigoletto – Kelemen Zoltán
Gilda – Szemere Zita
Monterone – Kiss András
Sparafucile – Altorjay Tamás
Maddalena – Kálnay Zsófia
Giovanna – Szonda Éva
Porkoláb – Taletovics Milán
Apród – Somogyvári Tímea Zita
Ceprano gróf – Andrejcski istván
Ceprano grófné – Dobrotka Szilvia
Marullo – Szélpál Szilveszter
Borsa – Herczeg Ferenc

Bemutató időpontja: 2013. március 22.

Facebook-hozzászólások