Száz év séta

A divat története a 20. században

Megjelent a csillagászati árú, díszdobozos,  A divat története a 18-20. században című kiadvány után a „kistestvér”, A divat története a 20. században.  A Taschen/Vince Kiadó könyve nem csak a fanatikus divatrajongóknak, hanem mindenkinek érdekes olvasmányul szolgálhat.

A Kyoto Costume Institute az amerikai Metropolitan Museum of Art és az angol Victoria&Albert Museum után a világ harmadik legnagyobb viselettörténeti gyűjteményével büszkélkedhet. Egészen az 1700-as évek elején készült ruhakölteményektől a mai, kortárs öltözékekig szerzik be a legkiemelkedőbb, korszakalkotó darabokat. Ez a könyv, mint egy lelkiismeretes és alaposan felkészült tárlatvezető, kalauzol végig bennünket a múzeum 20. századi gyűjteményén, az elmúlt 100 éven. A mű szerkesztője, Akiko Fukai számos nyugati és  japán öltözködés témájú tanulmányt írt már, világszerte elismert szakember.

Utunkat a fűző hanyatlásának történetével kezdjük. Első vezetőnk, a Bunka Fashion College tanára, Reiko Koga az haute-couture hatását meséli el nekünk, kitér a korszak elején kialakult új nőtípusra, művészet és divat kapcsolatára, majd a két világháború okozta radikális változásokra is. Az „új nő” ledobja eddig kötelező, testét nyomorgató alsóneműit, lázad a megszokott társadalmi elvárások ellen, majd elfoglalja férje helyét a gyárban, ahonnan őt a háború miatt behívták. Ez az új élethelyzet már egészen öltözetet kíván, egészen új gyártási rendszert, ugyanis az „elavult” haute-couture luxusát már kevesen engedhetik meg maguknak, öltözni meg fel kell valahogy… Ezután, Jacques Doucet-tól indulva számos korai európai divattervező munkáinak bemutatása után megérkezünk Chanel-hez, Dior-hoz, és az Yves Saint Laurent ruhakölteményekhez.

Itt a gyűjtemény tanulmányozását egy rövidke „eligazító beszéd” erejéig meg kell szakítanunk, ugyanis nem haladhatunk tovább a könyv második feléhez anélkül, hogy ne olvassunk a 20. század második felét uraló technológiai újításokról, a fiatalok feltörekvő erejéről, az átalakuló értékrendről, és a változó gyártási feltételekről. Az 1950-es évektől már helyet követel magának a fiatal réteg, akik eddig nem tartoztak a tervezők célközönségébe, most azonban fordult a kocka. Megjelenik a miniszoknya, a punk stílus, „űrlázban” ég a világ. Ezekről a változásokról már Rie Nii, a KCI társkurátora írt. Többek közt Balenciaga és Balmain munkáit láthatjuk ezután, végigpillanthatunk a futurisztikus-geometrikus 1960-as éveken, a hippis ’70-es éveken, majd bepillantást nyerhetünk a ’80-as évek ’power-dressing’-korszakába is. Könyvünk, és ez által utunk végén pedig elérkezünk Yohji Yamamoto, Rei Kawakubo és Issey Miyake legismertebb kreációihoz. Ők voltak azok a divattervezők, akiket első japán tervezőként emlegethetünk nemzetközi viszonylatban. Megjelenésük mérföldkőnek számított mind Japán, mind a nyugati öltözködéskultúra számára.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a japánok mely nyugati tervezőket részesítik előnyben. Számos magazin és hírlap számol be részletesen azokról az évekről, amikor is az európai világmárkák a szigetországban is megvetették lábukat. Beszámolókból tudjuk, hogy a japánok mennyire kedvelték a szokatlan, vicces, színes megoldásokat, kevésbé preferálták a klasszikus eleganciát. Egy európai divattörténeti munka nyilván más kontextusból mutatná be az adott időszakot, és más darabokat tartana említésre méltónak a tervezők életművéből. Különösen szívesen mutatják könyvünk azokat a nyugati öltözékeket, melyeken felfedezhető a japonizmus, vagy a neojaponizmus hatása, így számos Worth, Poiret vagy Margiela kreációt rendkívül alaposan részletez a mű.

Ez a keleti hozzáállás megjelenik a gyönyörű, részletgazdag fotókat kísérő leírásokban, és az évszázad gazdasági, kulturális és művészeti hátterét értelmező két tanulmányban is. Így, átfogó képet az elmúlt század divattörténetéről, gyakorlatilag egy „nyugati” kötettel karöltve kapunk.

A kötet a közelmúltban magyarul megjelent egyik legjobb 20. századi divattörténeti munka. Marnie Fogg Tervezők, trendek, dizájn, és a Lisa Dyer által szerkesztett Klasszikus divat  című kötet után felüdülés volt ezt a tárgyi tévedésektől mentes munkát olvasni. Marnie Fogg kötete csupán pár hónappal A divat története a 20. században után jelent meg az Officina Kiadó gondozásában. Fogg munkája szerkezetét tekintve a jelentős divatcégek, és tervezők pályájára fókuszál, kiragadva bizonyos kollekciókat és darabokat az eddigi életműből. Amit A divat története a 20. században című könyvből hiányolok az az, hogy kevésbé mutat rá a tárgyalt divattervezők teljesebb életművére, inkább egy egyszerű, lineáris felépítést követ. Így viszont több jelentős kreátor, vagy ikonikus, korszakalkotó ruhadarab kimarad. A könyv a teljesség igénye nélkül, csupán a női viseletre, és néhol a kiegészítők változásaira reflektál. A Klasszikus divat pedig gyakorlatilag ennek a két felépítésnek az ötvözete, azonban a pontos tartalom helyett sajnos inkább a képeken van a hangsúly.

Visszatérve a tárgyalt munkához, ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, akkor a szakkifejezések néhol pontatlan fordítását emelném ki, ez néhány esetben tévedésekhez vezethet, a „srehen-szabás” ugyanis nem egyenlő az aszimmetrikus szabásvonallal.

A divat története a 20. századbanterjedelmét tekintve inkább önvédelmi eszköznek alkalmas, mint könnyű olvasmánynak, a maga 350 oldalával, és keménykötéses borítójával nem feltétlenül csapja az ember a hóna alá, mielőtt elindul. Ettől eltekintve egy szépen áttekinthető, inkább általános munka, amit mindenki számára ajánlok- otthoni lapozgatásra.

Facebook-hozzászólások