Saját kozmosz

Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez

Sirokai Mátyás 2015-ben megjelent kötetét először nagy lelkesedéssel és rácsodálkozással olvastam végig, míg a második olvasatot – a kötet kifejezetten megkívánja az újraolvasást – „kijózanítónak” nevezném, még ha itt is megmaradt a kezdeti pozitív benyomás. Eleinte lenyűgözött a nyelvi, stiláris elemek sajátos összefűzöttsége, összekevertsége; a különböző diskurzusokból származó szavak mesteri vegyítése egy viszonylag jól körülhatárolható tematikai regiszterben. Sirokai szándéka, hogy a szövegek utaztassanak[1], bátran mondhatom, teljes mértékben teljesül.

A kötet tematikája a Földet (Az Első Föld) már vélhetőleg régóta elhagyó űrhajósok ontologizációja köré épül[2]. A szövegek beszélője meditatív, egyszerre analitikus, tárgyilagos és ugyanakkor patetikus nyelven szól, ill. kinyilatkoztat – joggal érezheti úgy az olvasó, hogy valamifajta szakrális science-fiction leveleket[3] olvas a jövő Bibliájából. A szakrális jelleget egyrészt a stílus, másrészt a konkrét biblikus utalások hozzák létre, mint pl. a fügefa vagy a színről színre látás toposzai[4]. Sokféle irány felől meg lehet közelíteni a szövegeket, mivel rengeteg különféle kozmológiai, ontológiai problémára utalnak. Egy ad hoc felállított nem teljes körű lista: biotechnológia, drogok, asztrológia, nyelvfilozófia, vallás, csillagászat, digitális kultúra, virtuális valóság, természettudomány, ezotéria stb. Ezt a rengeteg különféle elemet egy saját mitológia keretein belül olvassuk, aminek csak egy nagyon halványan érzékelhető narratívája van.

A versvilág azáltal válik izgalmassá, hogy egyszerre képes rendkívül elvont, vizionárius és mégis tárgyilagos, sőt prózai lenni. Műfaji szempontból leginkább a prózavers „kategóriájába” sorolhatók a szövegek, ami nem számít újdonságnak az előző kötet, A beat tanúinak könyve után, viszont feltűnő, hogy az új kötet szövegei kevesebb instrukciót és több kijelentést tartalmaznak. Az olvasás során folytonos a különböző diskurzusokból, kulturális regiszterekből származó elemek és az odaérthető science-fiction narratíva feszültsége. Végig gondolhatjuk azt, hogy a távoli jövő űrhajósai vannak a középpontban, az ő tapasztalatuk számít, ami különbözik az Első Föld lakóinak tapasztalataitól, azaz a mieinktől; az ő tudásuk már korrigálja a miénket; vagy más nézőpontból tekintenek ugyanazokra a jelenségekre[5]. Vannak olyan szövegek, amikben nagyon kevés (pl. IV.6.) és vannak olyanok, amikben egyáltalán nincsen vonatkozás a világűrre (pl. V.2.). Főleg ezek a szövegek mutatnak rá arra, hogy igazából csak odaértjük a narratívát a versek mögé, de olvashatjuk őket a science-fictiontől eltávolodva is, különös spirituális-kozmikus tanokként. A különböző műfajok kódjainak egyszerre való működtetése révén jön létre az a furcsa hatás, hogy egyszerre érezhetjük magunkat a régmúltban, az ősi tanok idejében és a távoli jövőben, de a jelenben is – némely szövegek a digitális ikonokról[6] vagy a virtuális valóságról[7] tesznek kijelentéseket, amik nyilvánvalóan a legaktuálisabb témáknak számítanak. A szövegkorpusz egy hermetikus versvilággá záródik, miközben rengeteg ismert elemből létrehozza a saját világmagyarázatait. A zártsága annak az elbizonytalanításnak köszönhető, amit a science-fiction elemek hoznak létre, a szövegek egy fiktív, általában a közeli vagy távoli jövőről szóló műfaj kódjával élve „megmenekülnek” attól a lehetőségtől, hogy valamiféle „obskúrus költői bölcseletként” értsük őket egy az egyben a valóságunkra[8]. Minden lebegtetve van ebben a verskorpuszban. Félő, hogy az olvasó elveszik ebben a sokaságban, s elveszti az érdeklődését.

Második olvasatra már elmúlt a „varázslat”, a sokszerűség és az egybenyitott terek (költészet-bölcselet-tudomány-fantasztikum) varázslata. Egyáltalán lebilincseli-e az olvasót és meddig a különböző tudásanyagok felismerése? Merthogy a versek egy különös misztikus kutakodásra és rejtvényfejtésre invitálnak. Mintha tényleg szent iratok tanulmányozóivá lennénk. A versek elég sok tudományos ismeretre referálnak[9], ezért késztetést érzünk ezek összevetésére vagy megfeleltetésére a „külső világ” tudásával, de az esztétikai élvezet azt sugallja, hogy inkább hagyjuk magunkat tovább sodortatni a Sirokai-féle kozmoszban, még ha így bizonytalanságban is maradunk.

A szerző harmadik kötete méltó folytatása A beat tanúinak könyvében megkezdett útnak, bár nyilván nem hat olyan meglepetésként, mint az előző kötet. Ígérete szerint hosszabb távon várhatunk egy, a két kötetet trilógiává bővítő verses kötetet és egy regényt[10]. A káprázatbeliekhez és A beat tanúinak könyve látens narratíváit figyelembe véve nagyon érdekes kérdés, hogy vajon milyen szöveget és egyben utazást eredményez, ha a „narratíva előrejön” a Sirokai-univerzumban?

 

Sirokai Mátyás, A káprázatbeliekhez, Libri, Budapest, 2015. 68 oldal


[1]S-Pax, A Belső Bolygó: Interjú Sirokai Mátyással, http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4596/interju-sirokai-matyassal.

[2]„Ahogy minden bolygónak, az Első Földnek is voltak asztronautái.” I. 2. 8.o.

[3]A kötet címe konnotálja, hogy levelekként olvashatjuk a szövegeket. Sirokai egy, a kötet megjelenése előtti interjúban elmondta, hogy a kötet címe ’A káprázatbeliekhez írott levelek’ lesz. Ha valamiben benne van a beat, felpörget:  Interjú Sirokai Mátyássalhttp://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=6173. A végső, rövidebb változat homályossága felerősíti a szövegek lírai jellegét.

[4]„Az újra megidézett növények szentjei […] távolságot teremtettek az egykori szent és önmaguk, valamint az egykori fügefa és az újra megidézett növény között” I.5. 11.o. ; „És végül színről színre látjuk önmagunkat mindenkiben, úgy, ahogy azelőtt sohasem láthattuk.” II. 9. 27.o.

[5]Persze ez fölveti azt a fenomenológiai kérdést, hogy akkor vajon a jelenségek maguk megváltoznak-e.

[6]„Ahogy a szavak képekké formálódnak, és az írott nyelv helyét a digitális ikonok veszik át, a képek újra alkalmassá válnak az ég vadjainak megidézésére”. III.8.38.o. Számomra ezen a szöveghelyen tört meg az „utazás varázslata” az első olvasat során. Valahogy túlságosan kimódoltnak éreztem, persze ezt más szövegrészekkel kapcsolatban is el lehetne mondani. A „digitális ikonokkal” kapcsolatos filozofikus fejtegetés túlságosan emlékeztetett a mai kor informatikájára.

[7]Pl. „A hívők visszaállítják a test egykori dicsőségét, elterjesztik a hitet, hogy létezik egy másik valóság, és örök életet ígérve párosodnak a virtuális világból felébredő védtelenekkel.” V.2. 56.o.

[8]Bár van olyan kritika, amiben így is felvetődik az ezotéria vádja. BIHARY Gábor, Spirálvadonok Fernyin-hálóval, Műút, http://www.muut.hu/?p=15180.

[9]Pl. „A növényi álmok mutatták meg, hogy létezik a kettős spirál fonala…” I. 3. 9.o. vagy „A test falának megváltozó rezgésszáma kihat a sejteket mozgásban tartó hang magasságára és színére…” IV. 7. 50.o.

[10]Sirokai: Az űrutazás költői feladat, http://konyves.blog.hu/2015/04/09/sirokai_az_urutazas_koltoi_feladat.

Fotó: Nyugatitér.hu

Facebook-hozzászólások