Önfelszámolás a hangok birodalmában

Átlátszó Hang újzenei fesztivál, nyitókoncert, 2019 január 6, Zeneakadémia

Idén rendezték meg hatodszorra az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált, amelynek missziója szélesebb körben megismertetni a hazai közönséggel az újzenét és az ahhoz kapcsolódó társművészeti produkciókat. A külföldi művészek bevonása mellett a fesztivál két kurátora, Gryllus Samu és Horváth Balázs évről évre műhelyfoglalkozásokkal segíti elő, hogy a közönség megismerje az európai zenei hagyományhoz szokott fülnek szokatlan harmóniák világát.

A január 4-től 20-áig tartó fesztivál nyitókoncertje január 6-án volt, ismét a Solti teremben, két részből álló műsora az ázsiai dallamvilágot vette alapul. Az első rész gagaku-zenével kezdődött, amelyet a kulisszák mögött Wu Wei adott elő egy ősi kínai, fúvós hangszeren, shengen (szájorgonán). A gagaku japán udvari zene, jelentése „nemes, művelt, kifinomult zene”. A gagaku a kínai sómióból ered, amely buddhista vallási-rituális műfaj: a VIII. században funkcióváltással épült a japán kultúrába.

Wu Wei testetlen médiumként szólaltatta meg a hangszert, a tartott hangok éteri zeneként szivárogtak a színpad sötétjébe. Ezt követően Françoise Rivalland szólaltatta meg Georges Aperghis Ligne de fissure (Törésvonalak) című művét cimbalmon. A hallgatóság lélegzete is meg-megakadt, ahogyan a töredezett dallamíveket követte.

A tűnődő harmóniák után éles váltás következett, ismét felcsendült a sheng. Wu Wei Kee Yong Chong, maláj zeneszerző Jinxin. Hua Hai (Nyugodt szív. Virágtenger) című szólóművét adta elő, amelyet a zeneszerző Wu Weinek címzett, akivel már hosszú ideje együtt dolgozik. A mű alapélménye a belső béke, amely megannyi virágot idézhet a szemünk elé, ha átadjuk magunkat ennek a kegyelmi pillanatnak. Azonban nem Massenet-hez hasonló, ellazító hangzásvilágban volt részünk. Miközben a mű dinamikája és a tempó hullámzása belső rezdüléseket tükröz, nem kíméli az előadó fizikumát: Wu Wei hangszertechnikája lenyűgöző.

A műsor nem hagyott időt a pihenésre: Wu Wei shengjátéka után Françoise Rivalland Georges Aperghis Le Corps á corps (Test a testhez) című művét egy perzsa dobon, a zarbon adta elő. Aperghis ötvözte az instrumentális zenét a hangköltészettel. A mű szövege egy autóversenyt mesél el, amely századokat átívelve egyszerre ókori fogatverseny és korunkbeli Forma-1-es futam. A dobszó nyughatatlan ritmikáját követve a hallgatóság már-már maga előtt látta a versenyzők vetélkedését.

A feszült hangulatot Wu Wei egy saját művével, a Dragon Dance-szel (Sárkánytánc) oldotta. A Dragon Danceben a szerző saját ötleteivel vegyítette a tradicionális zenét: a közönség hatalmas tapssal üdvözölte a virtuóz játékot és az ismerősebb dallamokat.

Megyeri Krisztina 2003–2004 között írt Mi-geződjünk című zenés színházi darabja zárta az estét, amelyet először láthattunk Magyarországon, Hudi László rendezésében. Megyeri Krisztina műve Antonia Taddei, kortárs költő Me jejoier – pièce mâcher című szójátékokon alapuló szövegére reflektál. Semmilyen hierarchia nem vonatkozik az egyes szólamokra: Sztrojanov Georgi (tenor) és Laurent Winkler (színész) vokális és Françoise Rivalland (iráni ütőhangszerek) és Wu Wei (sheng) szólama egyenrangú. Az előadók mögé felhúzott vetítővásznon először csak a két énekes arcrészletei tűntek elő, majd a nézőtérrel szembe állított kamera élő felvételén keresztül a közönség egyes tagjai arra lettek figyelmesek, hogy viszont látják magukat az egymásra montírozott képkockákon. Szokatlan élményben volt részünk, amikor észre vettük, hogy a nézőtér egyik pillanatról a másikra színpaddá vált. Juhász András szuggesztív színpadi összképet teremtett: az egymásba olvadó képkockák elmosták a névmások között húzódó határokat, megelevenítették Antonia Taddei sorait: „Az én én-em nem a te té-d. De a te té-d sem az én én-em./ Ti nem a ti mi-nk vagytok. Ti és én, kié is vagyok én?” (Megyeri Krisztina fordítása).

A Fesztivál zenefogalma alapján az „újzene” műfaja nem az újdonsága miatt kapta a nevét, vagyis szóhasználatban nem egyenlő a kortárs zenével. Az „újzene” hangzásvilága gyakran disszonanciára épít, experimentális voltával a zene hatókörét egészen a különféle neszek szintjére kiterjeszti. A néző gyakran arra lesz figyelmes, hogy zenehallgatás közben ellazulás helyett a művel együttlélegezve keresi a hangsorok közötti kapcsolódási pontokat. Ám előfordul, hogy mindhiába. Ekkor a produkciók élményszerűségére esik a hangsúly: a hallgatóság feladata az elhangzottak önmagukban való, minden prekoncepciótól mentes befogadása. Fel kell számolnia a gondolkodó önmagát ahhoz, hogy átadhassa magát a tiszta érzékelésnek.

 

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, Mi-geződjünk! – A fesztivál nyitókoncertje

2019. január 6.  Zeneakadémia

A képen Wu Wei látható, forrása: http://atlatszohang.hu/

video
See video

Facebook-hozzászólások