John Rawls: A népek joga

A XX. századi liberális politikai filozófiának kétségkívül az amerikai John Rawls volt az egyik legmeghatározóbb alakja; a liberalizmus programjának analitikus úton történő modernizálása, újraszövegezése fűződik a nevéhez. Az igazságosság  ee e  0 eszméje olyan, az egész életművét átható központi tétel, amely a 2002-ben elhunyt filozófus utolsó jelentős munkájából, A népek jogából is világossá válik.

A „népek joga” kifejezés egy, a szabadelvű népek     felett álló, egyezményesen kialakított igazságosságfogalomra utal, amelynek szellemében létrehozható a Kant által örök békének nevezett ideális nemzetközi állapot. A népek joga a béke szükséges eszközeként tűnik fel, amely a római jogban gyökeredző keresztény természetjogi felfogás mellé rendelt értékpluralista alternatívaként értelmezhető. Ugyanakkor a népek e közösségének nem csak liberális államok lehetnek tagjai, mert Rawls meglátása szerint a szabadelvűség egyik fontos eleme az a fajta tolerancia, amely megengedő a liberalizmust strukturális szinten nem megvalósító (vagyis a társadalmi egyenlőséget nem baloldali liberális értelemben f felfogó vagy egyenesen elutasító) népekkel szemben, amennyiben azok képesek biztosítani az igazságosság bizonyos megvalósulását. Az ilyen államokat „tisztességes hierarchiájú népeknek” nevezi és egy fiktív muszlim állam, Kazanisztán példáján mutatja be, hogy milyen módon valósulhat meg egy ilyen alakulat. Persze a megvalósultság szalonképessé tévő kritériumait maguk a szabadelvű államok határozzák meg, vagyis ez a tolerancia igencsak szűkre szabott és a hagyományos társadalmak egy rendkívül speciális esetét fogadja csak el. Például a fiktív Kazanisztánban nincs szétválasztva az állam és az egyház, az államapparátusban elsődleges szerepet játszik a vallási többség, de a vallási kisebbségekkel szemben toleráns az állam és figyelembe veszik a legfelső szintű döntéshozatalban az összes csoport sajátos véleményét. Mindemellett nem áll érdekében a hatalmi terjeszkedés, sőt, egy esetleges dzsihádot is merőben spirituális, nem pedig katonai szinten értelmezik. Rawls mindezért tiszteletet érdemlő „eszményi iszlám népnek” nevezi kitalált államát, ami nem is csoda, hiszen a fentiekhez csak nyomokban hasonló jelleget saját bevallása szerint is utoljára az újkori Török Birodalom egyes balkáni félautonóm területein   láthattunk megvalósulni. Tehát a népek jogának ideális elmélete szerint elvileg létrejöhet az egymást kölcsönösen tisztelő szabadelvű és/vagy tisztességes népek közösségében az örök béke, mert egyik szereplő értékrendszerébe sem fér bele a béke önérdeken alapuló felrúgása.

Ezzel a mérsékelten kompromisszumkész elgondolással szemben a nem ideális elmélet, vagyis a rawls-i koncepció leíró része már figyelembe veszi a szabadelvűség szempontjából jogsértőnek nevezhető államok problémáját is. Rawls szikár érvelése szerint ezek potenciálisan veszélyt jelentenek a békés államok közösségére, hiszen az általuk megvalósított politikai gyakorlat szembemegy a liberalizmus normáival (pl. nem tartják be az emberi jogokat) és nem fűződik állandó érdekük a béke fenntartásához. Rawls szerint éppen ezért a jogsértő államok gyakorlatába jogosan avatkozhat be a szabadelvű államok közössége a tartós béke elérése érdekében. Kitér a politikai kulturáltság szempontjából nehézségekkel küszködő államok esetére is, amelyek készek ugyan a népek közösségébe integrálódni, de aktuális helyzetüknél fogva erre nincs reális esély. A filozófus felfogása szerint az államok kötelessége egyfajta segítség nyújtása a fejlődő népek felé, mert így tudják megvalósítani azt a „világállamot”, amely alapja a közös béke.

Rawls azt javasolja, hogy az örök békét ne tekintsük megvalósíthatatlan álomképnek, hanem utaljuk inkább a „valószerűen utópisztikus politikai filozófiák” közé, hiszen nem kizárható egy olyan jövőbeli állapot, ahol az ideális elmélet által felvázolt harmónia fennállhat. Persze, mint lehetőség mindezt számításba vehetjük, legalábbis akkor, ha a legparányibb valószínűséget is képesek vagyunk lehetőségként felfogni. Mindenesetre Rawls a politikai filozófia hosszú távú céljának tekinti a népek jogában foglaltak megvalósítását.

A L’Harmattan kiadó Oxfordi tanulmányok a filozófia köréből című sorozatának legújabb darabja ezen átfogó értekezésen túl tartalmazza a szerző Visszatérés a közös gondolkodás eszméjéhez című tanulmányát is. Rawls ezen műve szerint a szabadelvű társadalmak felépítése és az egyes vallások által hirdetett hittételek szükségszerűen konfrontálódnak egymással, és mivel e feszültség elkerülhetetlen, a megoldást e két rendszer felett álló igazságosság szintjén kell kifejteni. Az igazságosság eszköze a politikailag elfogadható eszméjében mutatkozik meg, amely az álláspontok legkisebb közös többszörösénél jelöli ki az igazságosság hosságoelyét. Ez az elgondolás azonban csakis a politikai szabadelvűség alapján álló csoportok között jöhet számításba (vagyis a nem liberális alapokon állók jelentős többségét kizárja a szerző), mert a dogmatikus, fundamentalista vallási vagy világi csoportok eleve kizárják az igazságosság egy ilyen egyszerűsített fogalmát mint tárgyalási alapot.

A remek fordítás és a magyarázó jegyzetek kristálytisztává teszik John Rawls műveinek gondolatmenetét. A jelenkor számára különösen fontos a politikai gondolkodást meghatározó filozófus szemüvegén keresztül megvizsgálni a népek közötti interakció kívánatos módjait és a kertek alatt lévő kulturális összecsapások ideológiai megalapozottságát. Újabb hasznos és meghatározó mű vált a politikai filozófia köréből elérhetővé, amely munkát bizonyára a továbbiakban is hasonló professzionalitással fog folytatni a sorozat szerkesztője és a könyv fordítója, Krokovay Zsolt.

John Rawls: A népek joga, L’Harmattan Kiadó, 2008, 2200 Ft. Fordította Krokovay Zsolt