Életközelben

Színdarab vagy felolvasóest? Irodalomóra, netán maga az élet? Most lehullanak a színházi sztereotípiák. A néni még izgul előttem, hogy nem jut neki megfelelő hely, majd ő is megelégszik az otthonos szűk terem családias hangulatával. Nyitott a tér. Átmenet színház és valóság között. Szalonstílust idéző cimbalom hangja mellett, hosszú, piros, kivilágított pad körül, fekete kosztümös színésznők beszélgetnek (Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória, Lázár Kati), üdvözlik egymást, járkálnak fel-alá, olykor kontaktust teremtenek velünk, artikulációs gyakorlatokat végeznek, majd szépen sorban, hézagosan helyet foglalnak és átlényegülnek. Az előadás elkezdődik. Lehullik irodalmi sztereotípiánk is a Nyugatról, mert az elfelejtett nők: múzsák, feleségek, írónők férfi hozzátartozóikról mint hús-vér emberekről vallanak őszintén, hétköznapi problémákat megvilágítva.

 

 

 

A színdarab a Nyugat 1908-2008 című előadás ihletéséből született, szintén Mácsai Pál rendezésében, amely hasonló elvek alapján a felolvasóest és színjáték ötvözött előadásával valósult meg. Hiányoztak akkor azonban – Kaffka Margit levélrészletének kivételével – az igen izgalmas életű női írók. Bíró Kriszta néhány elénekelt vers mellett levelekből, cikkekből, naplókból szerkesztett összeállítását az életből meríti, mégis, a létrejött szövegkönyv megközelíti egy drámai alkotás felépítését. Alapvetően dialógus formájában, és logikus tematika szerint a női egyenjogúság, ismerkedés, házasság, válás vagy állandó szenvedés, betegség, halál köré rendeződnek az egyes sorsok a II. világháború kezdetéig tartó sajátos életrajzi feldolgozásban. A párhuzamosan vezetett epizódok újfajta gondolkodásra sarkallnak, megtapasztaljuk különböző témákon át az egyes életutak visszatérő motívumait. Például a Léda-Ady-Csinszka és a Török Sophie-Babits-Csinszka szerelmi háromszögek lehetséges hasonlóságát Lázár Kati színjátéka erősíti, mivel Léda és Sophie szerepében is hasonló testtartással, és titokzatos felsőbbrendűséggel szól. Különleges rangon áll a színészi játék az intim, díszlettől mentes, alig nyolc széksornyi, közvetlen térben, ahol minden szem erre fókuszál. A kivetítőn felvillanó nevek támasza mellett, a mimika és kézmozdulatok legapróbb játékával varázsolja élővé öt színésznő két évtized megannyi női és férfialakját, irodalmárát vagy kritikusát, íróját vagy annak közvetlen rokonát. Például Kerekes Viktória arckifejezése és előadásmódja által könnyen elhisszük, hogy valóban Móricz Zsigmond ül ott velünk szemben. Ez a színjáték, ezt jelenti valóban játszani: álarc és jelmez nélkül.

 

 

 

A szövegek drámaiságát fokozza a tudatosan végigvezetett stílus. A kezdetben uralkodó önirónia önkéntelenül mosolyfakasztó. Hétköznapi anekdotákkal, szinte sztorizgató hangnemben mesélnek önnön szenvedéseikről a felszólalók: például mit él át Harmos Ilona, hogy a férje és Frici folyton csak egymással törődnek, míg őhozzá nem szól senkise. Vagy miképpen lehet túlélni egy felolvasóestet a Hadik Kávéházban, ha a szenvedő alany egy, a tömegek által megbámult írófeleség. De hamarosan elfelejtünk nevetni. Az irónia groteszk fordulatot vesz, mikor az előbbiekhez hasonló könnyedséggel vallanak nők és férfiak fizikai szenvedésről, halálról, amely Karinthy Fricit cipőfűzőjét megkötve ér utol, Móricz Zsigmondot pedig örömében. Nem lenne tökéletes a drámai felépítésű szövegkompozíció katarzis nélkül, amelyet a műben a már elhunyt Karinthy Frigyes Emlékek című írásának hirtelen felvillanása kelt: „A közeli jövő homályos és hideg, a közeljövő elfelejt minket és porral söpri be nyomunkat, de egyre jobban közeledünk ahhoz, aki végtelenül távol van, és akinek egy napon eszébe jutunk majd, az embernek, aki egy napon ámulva eszmél majd rám, itt görnyedőre és rád, kedves, ó, kedves, akit el akarnak felejteni.”

Túl a felolvasóest hangulatán, mégis kivételes színházi körülmények között 100 percnyi folyamatos színészi alakítás, harmonikus rendezői munka, rendkívüli és tudatos felépítésű szövegválogatás összhangjában, teljes látókörben, kevésbé egy-egy irodalmi alkotással, mint inkább a nyers élet valóságával gondolhatjuk át újra a Nyugat-fogalomról kialakított magasztos és elvont képzetünket: életközelben.

 

nőNYUGAT

A Thália Színház és az Örkény István Színház közös produkciója.

Szerkesztő: Bíró Krisztina

Rendező: Mácsai Pál

Szereplők: Bíró Krisztina, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória, Lázár Kati

Zene: Kákonyi Árpád

Díszlet és jelmez: Füzér Anni

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Bemutató: 2010. december 9.

A képek forrása a Thália Színház honlapja.

Facebook-hozzászólások