Amikor még bármi megtörténhet

Ha kezünkbe adnának két botot, két párnát és négy palack vizet, mit kezdenénk velük? A kanadai Louise Lecavalier táncosnő válasza erre a kérdésre egy előadás, amelyet október 8-án és 9-én láthattunk a Budapesti Őszi Fesztivál keretén belül a Trafóban. Az 1981-től tizennyolc éven keresztül Édouard Lock csapatában, a La La La Human Step-ben táncoló Lecavalier Gyerekek című előadása – melyben táncpartnere Patrick Lamothe – az összetartozás és a szétválás, a szerelem és a gyűlölet határhelyzeteit viszi színre. Az est második, tizenhárom perces blokkjában, a Néhány percnyi Lock-ban pedig visszatekint közel húsz évvel ezelőtti önmagára és újraértelmez két Lock-koreográfiát.

Nézzük tehát, mi a teendő Lecavalier szerint: először is végy egy botot és jelöld ki vele az égtáj minden irányába az előadás, illetve önmagad határait. Itt vagyok, nézzetek és lássátok, ezek vagyunk mi, felnőttek, nagyra nőtt gyerekek. Esendőek és kőkemények. Ha kell, harcolunk és gyűlölünk, vagy vágyakozunk és verekszünk a szeretetért, csapkodunk és hisztizünk, viccelünk és heccelünk, bármit megteszünk, csak ránk figyeljenek, hogy állandó vonzásban és taszításban éljünk. Lebegünk lenn és fenn, a benned és a bennem között. Íme egy csatatér. Aztán a nemek harca. Nő és férfi kapcsolatának periódusai. A testek összevesznek, bezárkóznak, majd kiáradnak, a kérdések és kételyek pedig egyre csak hatványozódnak.

Mielőtt azonban túl komolyan vennénk az életet és a kiúttalanság miatt teljes apátiába zuhannánk, az alkotók jól időzített humorral oldják a hangulatot: játszanak a párnák, játszanak a párnahuzatok és játszunk mi is, hiszen ezért szenvedünk a szélmalomharcban, ez a pár önfeledt pillanat a mi boldogságunk is. Ilyenkor ismét gyerekek vagyunk, önmagunk lehetünk, megtisztulunk – iszunk a színpad szélén lévő vizespalackokból – majd kezdődhet minden elölről ugyanúgy, mint régen, csak teljesen másképp.

Nigel Charnock koreográfus egyfajta ritmusban játszik az energiákkal, fényekkel és a hangokkal: mielőtt még túlfeszített lenne a játék, kienged. A fény után teljes sötétségbe borul minden, csak két elemlámpa játszik a térben. A hang és a csend harmonikus váltakozása. Ár és apály. Habár az előadás egészét végigkísérő zaj-, és fénymotívum élesen elválasztja egymástól az egyes jelenetfoszlányokat, az igen erős akusztikus és vizuális effektusokkal dolgozó produkció fragmentáltságában is egész tud maradni. A zene nem csak forma, de tartalom is, aminek köszönhetően jól megfér egymás mellett Puccini, Leonard Cohen, Janis Joplin vagy éppen a gyereksírás is.

Rövid szünet után, a második blokkban, ahol Lamothe-ot Elijah Brown váltja, a zenei anyag sokkal homogénebb és a fényeffektek funkciója is háttérbe szorul: feladatuk már inkább csak az, hogy elválasszák egymástól a három duettet. Lock a ’90-es években készített koreográfiái új kontextusba helyeződnek. Hogyan viselkednek a mozdulatok ennyi év távlatából, hogyan változtak a viszonyok test és mozdulat között? Milyen irányba mozdul el egy egész estés koreográfia, ha három-négy percben kell összefoglalnunk azt? Lecavalier „hömpölyög” a levegőben, elementáris, magával ragadó tiszta dinamika ez a rövid, de annál erőteljesebb zárása az estnek.

Az ötven plusz tizenhárom perc után nem tehetünk mást, mint hogy nagy levegőt veszünk és megszabadulunk attól a felgyülemlett energiamennyiségtől, amit az előadás a testünkben generált és megpróbálunk a táncosokkal együtt visszaszállni a földre.

Egy Lecavalierrel készült interjúban a következőket olvashatjuk: „Semmit nem tervezek be. Csak azt tudom így ötvenhárom évesen, hogy még szeretnék táncolni. Minden nap úgy állok a tükör elé mezítláb, edzőruhában a próbateremben, hogy még bármi megtörténhet.” (Szentgyörgyi Rita interjújából: fidelio.hu) Igen, ez az este is ezt példázza: ha művészetről van szó, csakugyan bármi megtörténhet.

GYEREKEK
Koreográfus: Nigel CHARNOCK
Táncolják: Louise LECAVALIER, Patrick LAMOTHE
Zene: PUCCINI (Maria CALLAS), Leonard COHEN, Yasar AKPENCE, Janis JOPLIN, Michael NYMAN
Fényterv: Alain LORTIE
Jelmez: Carré vert, Montréal
Zeneösszeállítás: Nigel CHARNOCk
Próbavezető: France BRUYÈRE
Hossza: 50 perc 

NÉHÁNY PERCNYI LOCK
Koreográfus: Édouard LOCK (Részletek a Salt és a 2-ből)
Táncolják: Louise LECAVALIER, Elijah BROWN
Közreműködik: Patrick LAMOTHE
Jelmezterv: VANDAL
Fényterv: Alain LORTIE
Zene: Iggy POP
Keverés: Normand-Pierre BILODEAU
További elektronikus gitárok: SYLVAIN PROVOST
Próbavezető: France BRUYÈRE
Hossza: 13 perc 

Magyarországi bemutató: 2010. október 8. és 9.

A képek forrása a Trafó honlapja.