Az emlékezet cseh fenegyereke

2000-ben kaptam ajándékba egy izgalmas angol nyelvű könyvecskét: az ezredforduló alkalmából kiadott angol nyelvű színes zsebkönyvet, mely évről évre foglalja össze a huszadik század eseményeit. Gyakran nézegetjük a gyerekekkel: van, akit a Bambi megszületésének körülményei hoznak lázba, másokat a legszuperebb szuperszonikus repülők vagy a Titanic érdekel, a felnőttek pedig a Kennedy-gyilkosságról, a berlini fal leomlásáról vagy a cseh mártír Jan Palachról olvashatnak tömör – és persze felületes – összefoglalókat. Szerintem mindenki ismeri ezeket a kiadványokat, tucatszám jelentek meg az ezredforduló környékén: kronologikus sorrendben vagy tematikusan rendszerezve, röviden, figyelemfelkeltő címszavakkal röpülnek végig az elmúlt évszázadon, miközben gyakran érdekes statisztikai adatokkal igyekeznek fűszerezni a – nem is olyan nagyon – száraz tényeket.

Amikor először a kezembe vettem Patrik Ouředník, Francaországban élő cseh író Europeana című könyvét, és megláttam az alcímet: A huszadik század rövid története, azt gondoltam, ez is egy, a fentiekhez hasonlító afféle népszerű zsebkönyvecske. Ezt a feltevést erősítették a szöveg mellé akkurátusan elhelyezett széljegyzetek, amelyek leginkább valamely tankönyvet, ismeretterjesztő történelmi munkát juttattak az eszembe.

Néhány oldal elolvasása után aztán az ember gyanakodva kezdi ráncolni a homlokát: miről is van itt szó? Már az első soroknál is csodálkozhatunk: a szerző az 1944-es normandiai partraszállással kezdi, és mindjárt meg is jegyzi, hogy az „elesett amerikaiak jól megtermett fiúk voltak”, ezért ha a hullákat egymás után fektették volna, „akkor ez 38 kilométert tett volna ki”. Ennek kapcsán Ouředník mindjárt megragadja az alkalmat, és összehasonlítja az amerikaiak testmagasságát az első világháborúban harcoló szenegáli katonákéval, majd tudálékosan kitér arra, hogy a hullák milyen jól használhatók trágyaként, amit az orosz kommunisták állítólag ki is használtak „a drága külföldi trágya helyett”.

Hát, nem ilyen történelemkönyvre számítottam. Az Europeanában az események csak hozzávetőlegesen követik az időrendet, így fordulhat elő, hogy egyetlen oldalon szerepelnek a 30-as, 40-es évek szovjet deportálásai, az örmény genocídium és a szcientológusok hitvallása; vagy másutt a Lewinski-ügy és a Sierra Leone-i polgárok átlagéletkora. Az említett események tehát sokszor olyan szóáradatnak tűnnek, amelyben nem könnyű összefüggést felfedezni.

Miről is szól a huszadik század Ouředník szerint? Két világháborúról, népirtásról és diktatúrákról, kommunizmusról és fasizmusról, fajelméletről, a tudományos, az informatikai- és a szexuális forradalomról, a fogyasztói társadalomról és a rendszerváltozásról. Mindehhez még hozzájön pár érdekesebb adat, furcsa, anekdotaszerű esemény és néhány vallásos vagy annak látszó irányzat. A könyvben ezek a témák bukkannak fel újra meg újra, a legkülönfélébb kombinációkban és interpretációkban – akár egy kocsmai beszédfolyamban (igen, az ember a cseh írókkal kapcsolatban akarva-akaratlan is a hašeki-hrabali sör-kocsma-irodalom konjunktúra felbukkanását keresi). Ennyi volna? Mégis, ha tovább lapozgatom a könyvet, újra és újra előveszem, egyre inkább az az érzésem támad, hogy – habár nem történelmi alapossággal – szinte mindent megtudok a huszadik század jelentős eseményeiről és eszméiről.

És éppen ez a lenyűgöző Ouředník könyvében: egy cirkuszi artista ügyességével egyensúlyoz a nagy történelmi események hiteles bemutatása, a személyes vélemény, a magántörténelem, az esszéisztikus hangvétel és a szépirodalmi stílus között – hogy csak néhány kategóriát említsek.

Ez a fajta megközelítés egyébként a szerző legfőbb sajátossága is: szinte mindegyik művében az objektív tudományosságot, a személyes érintettséget és a művészi kreativitást igyekszik közös nevezőre hozni. Ilyen a – magyarul sajnos nem elérhető – szubjektív, az 1945-1989 közötti időszakra vonatkozó cseh szlengszótár, amely azonban nem a lexikográfia szabályain alapszik, hanem sokkal inkább az író asszociációs képességén, az intuíción, az éppen általa olvasott irodalmi műveken és nem egyszer a fordítói munkája szükségletein. Hasonló módszerrel állított össze bibliai kifejezéseket és „parabiblizmusokat” tartalmazó szótárt is. A Megfelelő pillanat,1855 egy fiktív, utópisztikus alapokon létrehozott brazíliai település születése és bukása kapcsán foglalkozik – meglehetősen szatirikus megközelítésben – a történelmi és a személyes igazság kérdéseivel, a politikai eszmék ingatag voltával.

Az emlékezet változatai és jellemzői Ouředník szinte mindegyik művében kiemelt szerepet kapnak. Az Europeana fontoskodó-tudományoskodó, de sokszor leginkább bugyuta és nem éppen a tudományos lényeget kiemelő széljegyzetei (pl. „A víg özvegy”, „A fiatalok szeretkezni akartak”, „A németek egyenruhákat varrtak”, „Szél borzolta a kalászokat”) között feltűnően sokszor fordul elő az emlékezet témája. Nyilvánvalóvá válik, hogy a múlt századot bemutató mű szerzőjét nem pusztán az érdekli, hogy mi és hogyan történt, hanem legalább annyira az is, hogy ki és miképp emlékszik ezekre vissza (már ha egyáltalán létezik emlékezet). Érdemes a vonatkozó széljegyzetek közül legalább néhányat felidézni: „Az emlékezés új rendszere”, „Okulni a múlt hibáiból”, „Megszakított történelem”, „Az emlékezet nem konstitutív”, „Az emlékezet megszűnése” stb.

Emlékezet és igazság. Ha nagy szavakat szeretnék használni, joggal írhatnám, hogy e két kulcsfogalom körül forog Ouředník másik, történelmi témájú és szintén kisebb terjedelmű könyve, amely – már csak hasonló formátum miatt is – nehezen választható külön az Europeanától. A Huszonnégyes év az 1965-1989 közötti Csehszlovákia világát mutatja be, ezúttal formailag is szubjektíven, hiszen a szerző egyes szám első személyt használ, és minden bekezdést az „emlékszem” szóval indít. Arról a korszakról van szó, amelynek a hétköznapjai sokunk számára jól ismertek: azt hiszem, nem én vagyok az egyedüli, akiben furcsa nosztalgiát és szorongással vegyülő retro-hangulatot ébreszt a taxikban a nyolcvanas években feltűnő illatósító kartonfenyő, a dollárboltok emlegetése, Karel Gott, a kulcscsörgetés a Vencel-téren vagy éppen a metrókocsikban olvasható „Mityiscsinszkij masinosztroityelnij zavod” felirat.

Az emlék-könyv az évek számának megfelelően huszonnégy, egyre rövidebb fejezetből  áll, a legutolsó csupán egyetlen semmitmondó mondat: „Emlékszem arra, hogy Sa-la-la-la-li.” Mindez mintha arra is utalna, hogy a régebbi eseményekre bővebben, színesebben emlékezünk, míg a közelmúltat szinte említésre sem tartjuk méltónak. De talán az is benne van, hogy „bla-bla-bla… és a történet ’89 után is csak így folytatódott tovább és tovább és tovább…”.

Az előbb azt mondtam, a Huszonnégyes év a tárgyalt időszakot szubjektív megközelítésben tálalja, de Ouředník ebben a könyvben is megcsavarja a dolgokat. Hiába az egyes szám első személyű szöveg, hiába a személyes emlékek sorolása – hamar ráébredünk, hogy nem a szerző életének negyedszázadát tekintjük át, hanem mindannyiunk történetét, leginkább persze itt, Közép-Európában. Az „emlékszem” szó litániaszerű ismételgetése pedig, némileg paradox módon, elősegíti a közös emlékezet szférájába való átlépést.

A közelmúltban cseh szakos hallgatók egy csoportjával beszélgettünk Ouředník könyveiről. A végeredmény meggyőző volt. Megbizonyosodhattam róla, hogy a cseh író szarkasztikus, helyenként groteszk hangvételű könyvei a ma huszonévesek számára is sokat jelentenek: ki a történelmi tények sajátos megvilágítását, ki az eszmetörténeti bravúrt, ki a szórakoztató és tartalmas irodalmi művet, mások pedig a fanyar humort díjazzák bennük, de, azt hiszem, érintetlenül senkit nem hagynak.  

Patrik Ouředník: Europeana. A huszadik század rövid története. Kalligram, Pozsony, 2006, 173 oldal.

Uő:  A huszonnégyes év. Progymnasma 1965 – 89. Kalligram, Pozsony, 2007, 112 oldal. Mindkét művet G. Kovács László fordította.