Kilencedik alkalommal díjazta a hallgatói médiumokat a MESE

Kilencedik alkalommal osztotta ki a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) a Magyar Sajtó Napja alkalmából az Év Írása, Év Fotója díjakat, a Pál Imre Emlékdíjat, a Pro Sperare díjat, a Hallgató Újságírásért Díjat, az Év Campus Honlapja díjat, és idén először a Nyelv és Tudomány, azaz a nyest.hu különdíját március 11-én, a Felsőoktatási Média Konferenciát rendezték.

Az idei évben nagy hangsúlyt fektettek a konferencián az online médiára és a nyomtatott sajtó fennmaradásának kérdésére. A technikai vívmányok és a digitális társadalom ellenére is szükség van a nyomtatott sajtó jelenlétére, s e kettőt együtt kell erősíteni, hiszen mindegy mit olvasnak a fiatalok, csak olvassanak - hangzott el a zsűri értékelése.

Neltz János a zsűri elnöke, a Magyar Rádió szerkesztője a díjak átadásakor elmondta: az egyetemi és főiskolai médiumokban látja a jövőt, ők tudják megreformálni a magyar sajtót, rajtuk áll az újítás.

Az Év Fotója 2009 díjat Szalay Zoltán Pulitzer emlékdíjas fotóriporter, a zsűri elnöke és Maróti Zoltán adta át. Az idei évben összevont díjat osztottak ki művészet és tudomány kategóriában. Szalay Zoltán kihangsúlyozta, hogy a fotózásnál fontos a pontosság és precizitás és érdemes mindenkinek tovább képezni magát ezen a területen.

Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója adta át az Év Campus Honlapja díjat, melyet idén másodszor osztott ki a MESE. \"Több oktatási portálra lenne szükség, hiszen a 71 felsőoktatási intézmény és közel 200 kar ellenére csak 20 honlap működik\" - mondta.

A díjazottak és a munkák a konferenciát követően megtekinthetők és olvashatók lesznek a MESE megújult honlapján, a www.meseonline.hu-n.
 

A díjazottak:
Év írása 2009:
Publicisztika - Pölczman Balázs - Közhír (BME Közlekedésmérnöki Kar) - Főszerkesztői jegyzet
Kritika - Török Rozália - Hökkentő (SZTE) - A férfigyűlölő meséje ismét tarolt (Turandot kritika)
Riport - Rácz Beáta - Hökkentő (SZTE) - Tollasbál a rektorúrnál
Interjú - Bálint Dávid - PécsiBölcsész (PTE) - \"...és végül a győztes egyedül marad\" - OTDK-n túli mostohaság
Pál Imre emlékdíj - Kovács Andor - Hökkentő (SZTE) - A magyarok ezt úgy hívják: foci
Nyelv és Tudomány, azaz a nyest.hu különdíja: külsős munkatársi pozíció a szerkesztőségnél - Pölczman Balázs - Közhír (BME Közlekedésmérnöki Kar)

Év fotója 2009 (összevont díj, művészet és tudomány kategóriában):
I. hely - Csortos Szabolcs - UnivPécs (PTE) - Arc és fénytánc
II. hely - Török Rozália - Hökkentő (SZTE) - Erkölcs
III. hely - Vajda István - hallgato.com - Éjszaka

Pro Sperare 2009:
Közhír - BME Közlekedésmérnöki Kar
Pölczman Balázs

Hallgatói Sajtóért Díj 2009:
Harka Éva - UnivPécs (PTE)

Év hallgatói újságírója 2009:
Apró Annamária - UnivPécs (PTE)

Az Év Campus Honlapja verseny díjazottjai:
Intézményi kategória: www.bkf.hu - Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola honlapja
Campus kategória: www.hallgato.com - Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. által üzemeltetett hallgatói portál
Oktatási- és ifjúságtematikus kategória: kuk.btk.ppke.hu - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszék (intézménytől független) portálja
Közönségdíj: www.egyetemunk.com - Pannon Egyetem Egyetemünk c. lapjának portálja
Különdíj: www.gtk.szie.hu - Szent István Egyetem GTK karának frissen megújult honlapja.
(www.edupress.hu)

 

Forrás: http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=22131

Facebook-hozzászólások