Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban

Rakovszky Zsuzsa író, költő és műfordító, a kortárs irodalom kiemelkedő alkotója. A kígyó árnyéka és A hullócsillag című, sikeres fogadtatásban részesülő regényeit követően novelláit kötötte egy csokorba, amely A Hold a hetedik házban címet kapta.

A mű olvasását megelőzően már felkeltette érdeklődésemet a különös cím. Mi ihlette vajon? Az írónő az olvasó kérdését már látszólag meg is válaszolja az első fejezetben: az egyik jelenetben a Hair című musical és kultuszfilm betétdalát hallgatják a szereplők. Persze a kézenfekvő válaszban valami sokkal rejtélyesebbet sejthetünk. Asztrológiai aspektusból tekintve, amikor a Hold a hetedik házban áll, különleges erővel rendelkezik: az emberi sorsok, kapcsolatok alakulását pozitívan befolyásolja. Ez a tény a kedvező anticipáció szerepét is betölthetné, azonban a Hold kecsegtető állása az egyes történetek alakulásában negatív irányba fordul. Mintha a befogadó a Holddal együtt haladna „házról-házra”, alakítva a szereplők életét. Ha hasonlatokkal élünk, akkor felidéződhetnek bennünk kirándulásaink alkalmával beszerzett képsorozatok, a leporellók forgatásának élménye. Mint egy nagyvárosi látkép (vagy éppen korkép), amely leporellószerűen tárja elénk a látványt. A megszokottal ellentétben nem a város nevezetességeit mutatja be, hanem emberi sorsok, élettörténetek egy-egy szeletébe enged bepillantást. 

A képek apró mozaikdarabokként összeállva üzennek a 20-21. század nagyvárosi társadalmának mindennapjairól, közvetlen közelről szemlélve azt. Helyenként álmok ragadják el „áldozataikat”, máskor hirtelen nagyon is valóságos problémákkal, súlyos tragédiák terhével, lappangó feszültségek gyötrelmével küzdenek a „mindennapi hősök”. Olyan szereplők, akik saját névtelenségükkel alakítják korunk történelmét. A történetekben a szálak mozgatói nők: szeretőként, anyaként, gyermekként, feleségként, aggódó nagynéniként, ápolásra szoruló idős hölgyként, barátnőként bukkannak fel. Azonban fájdalmukat, sorsuk tragikumát sohasem kiáltják világgá. „Keresztjüket” inkább csendes szenvedéssel, mint sikoltó drámaisággal „hordozzák”. Az egyes történetek szereplőit összekapcsoló cél: a nagyváros magányos tömegétől eltávolodva ki-ki a saját boldogságát szeretné elérni.

Számomra a mű stílusa, elbeszélési technikája is különlegesnek bizonyult. Szembetűnő, hogy Rakovszky az elbeszélő személyét gyakran egy novellán belül is váltja, több szemszögből mutatja be az eseményeket: álmokból, naplóbejegyzésekből, barátnők nosztalgiáiból.  A szereplők neve helyenként monogrammal szerepel, amely még inkább reálisabbá teszi a történetet, színesíti a megjelenítést. Mintha egy olyan nyílt titokba avatná be az olvasót, ahol az esemény intimitása miatt nem is szabad a neveket ismertetni.

A novellafüzér kilenc szemből áll, amelyek A Hold a hetedik házban, A svédek, Az álom, Az ismeretlen tényező, Triptichon, A véletlen, A zebrapinty, Kalkutta liegt am Ganges..., Mája fátyla címet viselik. Az egyes történetek sorrendjének nincs meghatározható koncepciója.  A címadások frappánsak, általában a történetben visszatérő motívumra, vagy éppen a csattanóra utalnak. Ebből a kilenc láncszemből négyet emelek ki, amelyek líraisága különösen megragadó. A címadó novella egy szerelmespár történetét tárja elénk. A gyors fellángolás elrontott házassághoz vezetett: szeretők, új kapcsolatok jelentek meg a válást megelőzően és azon túl is. A szakítást követően még gyakran keresték egymást, vágytak a másik társaságára. A férfi hirtelen végzetes betegség áldozata lett, és volt felesége nem lehetett mellette a halál pillanatában. A temetési szertartás jelenetében mintha benne lett volna egész kapcsolatuk lenyomata: téves helyen, másik halott mellett gyászolta meg elhunyt kedvesét a nő. Így élték életüket: mindig máshol keresve a boldogságot, de lélekben mégis egymás karjaiban. Tanulságul talán érvényesülhetnek Simone Weil fájdalmasan igaz szavai: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”

A svédek és a Kalkutta liegt am Ganges... című novellák tulajdonképpen két részletnek tekinthetők a főszereplő, Johanna és édesanyja életéből. Johanna A svédekben még kisiskolás korú. Élete szűk keretek közé szorult: a nagyvárosi lakóház, a szomszéd család, és az édesanyja határolják. A Kalkutta liegt am Ganges... című második epizódban már Johanna serdülőkorú. Szembe kell néznie az iskolai kihívásokkal, a felvilágosító órák kínos légkörével, az édesanyja elvárásaival, emellett pedig meg kell vívnia küzdelmét önmagával.  Az ébredő testiséget is megtapasztalja a szomszéd fiú által. Időközben édesanyja férjhez megy, de ez a házasság sem szerencsés kimenetelű...

Mája fátyla mögül egy barátnőkből álló társaság képe tárul a szemünk elé. Mindannyian egyedülállók: Bettit a férje hagyta magára gyermekeivel, Helga egy nős férfit szeret, Csilla pedig barátnőjével, Zsófival tudná a jövőjét elképzelni. Mindegyikük más-más módszerrel próbálja saját boldogságát elérni: Betti megrajzolja férje hazatérését, léleklátóhoz megy, Csilla egy gyülekezet kórusába jár, Helga pedig a régi emlékektől szabadulni vágyva egy másik lakásba költözik, majd Bettivel együtt egy meditációval foglalkozó női körben próbálnak ráhangolódni az Univerzumra, és igyekeznek „testen kívüli élményt” szerezni. Mindegyik kísérlet kisebb-nagyobb siker elérését követően végül mindig kudarcba fullad. A legszívszorítóbban Csilla fogalmazza meg a helyzetet: „Azt képzeljük, a hajunknál fogva ki bírjuk magunkat rángatni a boldogtalanságból!” Nyíltan vagy hallgatólagosan, de mindannyiunkra érvényes: keresgéljük a boldogságot, próbálkozunk a magunk erejéből elérni vagy éppen rossz helyen akarunk rálelni.

Rakovszky Zsuzsa figurái tükröt tartanak elénk, és nekünk szegezik a kérdést: képesek vagyunk elfogadni (befogadni) az igazságot? József Attila Thomas Mann üdvözlése című művében kimondja az „írástudók” ars poeticaját: „Te jól tudod, a költő sose lódit: / az igazat mondd, ne csak a valódit”. Az írónő eleget tett az igazság követelményének: talán ebben rejlik hitelességének titka.

Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban, Magvető, Budapest, 2009

Facebook-hozzászólások