Vers-virrasztó
„A vers vagány.” – szól a versmob0411 című kisfilm jelmondata, mellyel a készítők (kezdő, független filmesek: Gyaraki Dávid és Sarlós Dávid) ki is jelölik a célközönséget: a fiatalokat. A költészet létjogosultságának kérdését körüljáró, kortárs költőket megszólaltató dokumentumfilm, illetve a hozzá kapcsolódó (a vers mibenlétét kutató) virrasztás című fiktív videó nemcsak egy egyszerű népszerűsítő produkció, hanem hiánypótló alkotás is egyben.
Ilyen közvetlen „lazasággal” ugyanis eddig még nemigen propagálta senki a magyar irodalmat. Igaz, az effajta vagány vehemenciának, valamint spontán alkotói attitűdnek megvannak a maga veszélyei és hátrányai is. Ezt legfőképpen az igencsak „modorosra” sikerült – a beszélgetés-részletek nagyobb egységeit megszakító – közjátékok vagy rendezői kommentárok illusztrálják, melyek sajnos inkább elvesznek a film esszenciájából, minthogy hozzáadnának valamit. Fölöslegesnek érzem a legtöbb ilyen közbeékelt, kulisszák mögötti felvételt, ugyanakkor értem funkcionális fontosságukat. (A készítők talán azt a vívódást szerették volna érzékeltetni, amely a film készítése közben felmerült problémákra, illetve a közel ötven órás felvételből válogatott száz perces anyag montázs-koncepciójának nehézségeire és az utómunkálatokra vonatkozik.) Mégis talán szerencsésebb lett volna a filmben megszólaló költők rövid bemutatásával kitölteni ezeket a részeket. Hiszen a 44 perces videóban (mely a világhálón mindenki számára elérhető, a játékfilmmel együtt ) negyvennégy verselő jelenik meg. A legidősebb korosztály ugyanúgy képviselve van, mint a legifjabb generáció (Juhász Ferenctől Nemes Z. Márióig).
Ráadásul nemcsak a szó szoros értelmében vett költők kaptak helyet ebben a virtuális arcképcsarnokban, hanem dalszövegírók, sőt még rapperek is! (Bereményi Géza, Beck Zoltán, Busa Pista, Lovasi András, Süveg Márk, Závada Péter). Fontos, hogy ezek a szerzők is szót kaphattak, hisz napjainkban reneszánszukat élik az ad notam művészi mechanizmusának fordítottjaként működő zenés versek, valamint énekelt költemények. Bereményi ki is fejti, hogy a „költészet furcsa módon nem a szavak mestersége, hanem a varázsigéké…” Vagyis a versek – a szintén felkeresett Kányádi Sándor szavaival élve – csak azután váltak írott szöveggé, miután Gutenberg könyvbe száműzte őket. Előtte dallammal, szállóigeként terjedtek az emberek között. A költészet szájról szájra való hagyományozása azonban mára megszűnt, viszont mágikus (ráolvasó/ördögűző) szerepe mindmáig megmaradt. Ezt erősíti meg Lator László is, aki a költészet eredeti, ősemberi funkcióját hangsúlyozza. Kukorelly Endre ehhez hasonlóan egyfajta antropológiai alapvetésként kezeli a verselést. Bertók László az eltakart valóság felfedésének lehetőségét látja meg a költői létben; ugyanezt fogalmazza meg Závada Péter is kissé „fiatalosabb” módon: a vers „kaparássza a felületet…”
Zalán Tibor a megfogalmazhatatlan kimondását tartja a költészet feladatának, míg Juhász Ferenc a rejtelemkeresés mozzanatát tartja fontosnak a lírai alkotásban. Valamiféle ellenpontként van jelen K. Kabai Lóránt, aki a legkézenfekvőbb dolognak, ugyanakkor olcsó luxusnak tartja a szépirodalmat. Bajtai András a csajozás terén véli felfedezni a versek hasznosságát, Falcsik Mária az élet, a halál és a szerelem hármasságának foglalatát, a létezés értelmének megfejtését várja a költészettől. Rendkívül szerteágazó vélemények kerülnek egymás mellé: a komoly, filozofikus meglátásokat ironikus felhangú félmondatok és könnyed fricskák oldják fel, ez azonban nem eredményez zavaró eklektikusságot a filmben. Inkább hitelesen mutatja fel azt a sokféleséget, amely jelen van a hazai kortárs irodalmi közgondolkodásában.
A legérdekesebb rész a vers születésének körülményeit, illetve az ihlet pillanatát próbálja megragadni. A legtöbben a mű fogantatási momentumának reprodukálhatatlanságát, valamint az emelkedettség inspiratív helyzetének „közegellenállását”emlegetik. (Szabó T. Anna, Can Togay, Orcsik Roland), de akad olyan is, aki kitalációnak titulálja (Csukás István), vagy olyan is, aki állandó állapotként állítja be (Juhász Ferenc) az ihletettséget. Kemény István konkrétan a versírásról kialakult kép legröhejesebb mozzanataként kezeli a dolgot… Többen vallanak ihlet-függőségükről (Bereményi Géza, Szabó T. Anna), sokan pedig a költői lélek fogékonyságáról, nyitottságáról és érzékenységéről, illetve az inspiratív ingerekről adnak számot (Dunajcsik Mátyás, Térey János, Villányi László). Marsall László szellemes sommázattal csak annyit felel a versírásra vonatkozó kérdésre: „…vagy jön, vagy nem jön…”
A költemény keletkezésének körülményeiről is szó esik: Gergely Ágnes az álmok kiemelt szerepére világít rá, ahogyan Kemény Lili és Süveg Márk is a félálomban való írást tartja a legproduktívabbnak. Bereményi az öntudatlanság kifejeződéseként „értelmezi” a verseket; Szálinger Balázs az élmények segédegyeneseit próbálja megragadni saját szövegeiben. Vörös István nemes egyszerűséggel sorolja fel a líra két funkcióját: az életmentést s az unaloműzést.
A lassan kirajzolódó kortárs tabló sokszínűsége és mozaikszerűsége ellenére is szintetikus képet mutat; a különböző, ars poétikus megjegyzések csak ellensúlyozzák egymást, de nem zárják ki a másikat. A gondolat rezgését gerjesztő Téreyt ilyen szempontból ugyanúgy tarthatjuk hiteles költőnek, ahogyan a rímkényszerben lubickoló, szájdoboló Busa Pistát. (Egyébként az előbbi költőnek szintén volt, ugye, korábban rap együttese…) Nagyon fontos az a Kántor Péter által emlegetett cinkosság is, ami – ha hallgatólagosan is, de talán – jelen van a tágabban értelmezett irodalom figurái között is. Hiszen, Bajtai András „beszólását” idézve: Mindenki flash-eket akar!
A Sarlós Dávid rendezte virrasztás című rövid játékfilmben ezt meg is kaphatjuk. Az előző mozgóképen szereplő költők után egy fiktív versíró jelenik meg benne, aki a történet szerint saját tudattalanjába merül le készülő költeményének záró soráért. Az álomszerű jelenetek és vizionárius képek misztifikálják, ugyanakkor testközelbe hozzák a költői lélek mélybe merülését és az alkotás felszínre kerülését, de mintha csak a „felszínt kaparásznák”… Valahogy ugyanez volt az érzésem a beszélgetés-töredékek nézése közben is. Persze a negyvennégy perc - negyvennégy ember koncepciójába csak arcél-felvillantásra van lehetőség, a vers születésének megfejtéséhez pedig talán még negyvennégyszer ennyi idő sem lenne elegendő. Talán egy hosszabb összeállítás kimerítőbb lehet, abban talán körültekintőbben és mélyebben el lehet időzni egy-egy költői alaknál, egy-egy problémánál. Az esetleges hiányosságok tehát elsősorban az időbeli korlátokra foghatóak, melyek kialakításával a könnyebb befogadhatóságot szerették volna elősegíteni a film(ek) készítői. Mindezekkel együtt azonban egy nagyon is üdvözlésre méltó vállalkozásról van szó, amely sajátos módon és „naprakészen” közelít a kortárs költészethez; vagyis a vagány varázsigékhez és virrasztó verselményekhez…
A filmek elérhetősége:
Facebook-hozzászólások