Önök kérték

interjú Sárik Péterrel

A Sárik Péter Trió “Jazzkívánságműsor” című koncertjei 2010-ben indultak és sikerük a mai napig töretlen. Háromhavonta teljesítik közönségük kívánságait, akik bármilyen stílusú és műfajú dalt kérhetnek, amit a zenekar jazz stílusban játszik majd el. Új lemezük szeptember végén jelent meg, a budapesti lemezbemutató koncert október 5-én volt a Művészetek Palotájában. Rövidesen romániai turnéra indulnak. Ebből az alkalomból beszélgettem Sárik Péterrel, a Trió vezetőjével.

Hogyan jön az ihlet, hogyan alkotsz meg, formálsz át egy ilyen kívánságszámot?

A folyamat olyasmi, mint a dalírás. Előveszek egy kérést és vagy jön rögtön egy ötlet, vagy nem jön. Ha nem, akkor lehet, hogy adni kell neki 1-2 alkalmat, de erőltetni nem érdemes. Ha jön az a bizonyos szikra, akkor elindulunk egy nyomon. Persze ezzel közel sincsen készen a feldolgozás. Én megcsinálom mondjuk olyan 60-70 százalékra, a fiúk pedig a próbán hozzáteszik  a maradékot. Két dolog biztos kell ahhoz, hogy a végén jó feldolgozás szülessen: ihlet, meg jó kívánság.

A hangszerelést is te csinálod?

A nagy részét és aztán az i-re együtt tesszük fel a pontot a próbán, mert ott áll össze a ritmus és az egész forma. Mindig valaki vállal egy dalt. Van amikor a Tomi, van amikor a Gyuri hozza, és aztán azt lehet, hogy teljesen kiforgatjuk – vagy a fiúk forgatják ki az enyémet.

Mi alapján válogattatok?

Hét vagy nyolc Jazzkivánságműsor alapján válogattunk. Kialakult, hogy mik lettek a mi kedvenceink és azonnal visszaigazolást kaptunk, hogy mi lett a közönség kedvence és ez a kettő nagyon sokszor fedésben van, így izgalmas dolgok lesznek.

Turné is lesz?

Igen, most már hagyományosnak mondható, hogy nemcsak Magyarországra megyünk, de Erdélybe és Romániába. A nyugat-európai bemutatót jövőre tervezzük.

Van olyan szám, ami különösen nehéz volt vagy éppen különösen kedves volt neked?

Eljátszani nehéz igazából. Minden újraértelmezésnél az volt a nehéz, hogy ezek zseniális művek egytől egyig, és így van értelme bármiféle újragondolásnak?Szerintem csak akkor, ha hozzáadunk valami pluszt, valamit magunkból.

 

 

Mi lehet ez a plusz?

Szerintem ugyanaz a közönség és a zenész szempontja is, hogy kapjál te, mint közönség valami új értelmezést, ami eddig nem volt benne a dalban, de ezáltal hozzád közelebb kerül. Tehát lehet, hogy egy klasszikus művet valaki soha életében nem hallgatott meg, de ezen a lemezen hallani fogja azt is, és lehet, hogy visszatalál az eredetihez. De ugyanígy volt már példa arra, hogy idősebb generáció hallott mondjuk egy popdalt itt tőlünk és azt mondta "fú, de jó, mi ez?" – és meghallgatta. És másik irányba is jó, persze nem lehet állandóan általánosítani, de nem hiszem, hogy a mai fiatalok Mozartot hallgatnának; itt meg fogják hallgatni a Lacrimosa-t, és lehet, hogy rákattintanak a Youtube-on és meghallgatják a Requiemet. Igazából észrevétlenül egy misszió lett ez az egész történet. Nem is akartuk, nem ez volt az indíték, de ez lett belőle. Egy csomó ember megszerette úgymond a jazzt, abban biztos vagyok. Amikor megcsináltuk a produkció  Facebook oldalát, az villámgyorsan népszerű lett. Ez nagyon érdekes. Néztem a populációt, hogy a "likeolók" hol laknak, milyen korúak és nagyon változatos az összetétel. Tehát működik ez a dolog. Annyi még a fontos, hogy a lemezen nem lesz jazz standard. Mind újraértelmezés lesz. Szerintem majd a koncerteken fogunk játszani azért ilyeneket is. Pl. volt olyan Jazzkivánságműsor, amikor – bár ugye előre kell kérni –, de volt "Take Five" bekiabálás és akkor játszottuk. Tehát játszunk bekiabálásra is, ha tudjuk véletlenül.

Mennyire nehéz egy-egy dalt feldolgozni?

Nehéz illetve nagy odafigyelést és alázatot kívánó feladat. Mert a jazz bonyolult, összetett harmóniákat használ. Egy három akkordos popdalba nem nagyon férnek bele ezek. Sokszor meg kell tartanunk a dal eredeti világát, de tudnunk kell improvizálni rá, ami azt kívánja tőlünk, hogy elszakadjunk a saját harmóniavilágunktól és ebből valóban egy ilyen mix legyen. Úgyhogy nem könnyű. Vagy egy klasszikusnál, figyelnünk kell, hogy ne rondítsunk bele, de jazz is legyünk, klasszikus zene is legyünk. Igazából a mérték a nehéz, megtalálni azt az egyensúlyt, hogy ne legyen sok, ne legyen kevés, ne legyen ízléstelen, de ne legyen száraz és így tovább.

Az biztos, hogy nagy alázat kell ehhez az egészhez. Rossz hallani, mikor egy feldolgozásból kiveszik az eredeti szellem és minőség. Csak remélni tudom, hogy nekünk sikerült jót alkotni.

Neked ez mennyire élvezetes?

Iszonyúan nagy élvezet. Imádom ezeket a dalokat és a Jazzkívánságműsor nagyszerű alkalom arra, hogy eljátszhassam őket… Igazából egy jazz-zenész akkor játszhat ilyen dalokat, pléldául Stinget, egy: ha Sting zenekarában játszik, kettő: ha vendéglátózik. Mivel egyik eset sem áll fenn ez egy nagyszerű lehetőség, hogy kiélhessük magunkat.

Más projekten is dolgozol?

Befejeztünk egy meselemezt. Egy jazz meselemezt. Ami szintén misszió lett – ezt se azért csináltuk, de igazából kiderült, hogy hiánypótlás. Úgy kell elépzelni, mint egy hangoskönyvet: a mese mögött aláfestésként szól a jazz és hét dal is megszólal közben. A történet egy Micó nevű kislányról szól, aki a Rézcsőrű nevű barátjával bejárja a világot és különböző kalandok érik őket. November jelenik meg a CD együtt a mesét tartalmazó könyvvel, gyönyörű grafikákkal. Csináltunk belőle egy élő színpadi változatot is melyet már két alkalommal is bemutattunk. Az előadás legközelebb november 18-án lesz látható az Akváriumban.

Ezen kívül a Sárik Péter Trió Falusi Mariannal már jó ideje dolgozik együtt; négy-öt különböző projektünk van, nyár végén kettő készült egyszerre. A Zsidó Nyári Fesztiválon bemutattunk egy vadonatúj zenés darabot, Szerb Antal életéről, Fáy Miklós szerkesztésében. Közben csinálunk egy új előadást "Királyok és királynők" címmel, ezt szintén novembertől fogjuk játszani.

Azt kell, hogy mondjam, rommá dolgoztuk magunkat az utóbbi időben: Trió lemez, Meselemez, Mariann műsorai, és még mindegyikőnknek a külön munkái, nem beszélve ugye a a lemez háttérmunkáiról, a turnészervezésről, szponzorszerzésről, stb…

Apropó turné: majd két hétig leszünk Romániában, rengeteg helyen fellépünk és tehetségfejlesztő kurzust is tartunk majd.

 

Ilyen népszerűek lettetek?

Minket imádnak kint. Eleve a zenekart szeretik, sokat járunk oda. Igazából ebben az egész projektben nagyon sok év együttes munkája van. Úgy gondolom, ha az ember keményen dolgozik, van benne hit és kitartás, meg valami tehetség és eredetiség, akkor annak működnie kell.

Előbb még lenne egy kicsit provokatív kérdésem, hogy nem félsz-e attól, hogy azt mondják rád, hogy popularizálódsz?

Nem félek, mert aki ezt bajnak tartja az szerintem nagyon furcsán gondolkodik. Nagyszerű dolognak tartom, ha szeretik, amit csinálunk. Attól lenne valami értékes, mert kevesen szeretik? Véleményem szerint, ha valaki így gondolja, tévúton jár.

Azt szereted, ha eladható és eljut a közönséghez?

Nem, ez csak az egyik aspektus. Mi nem csináltuk volna meg ezt a lemezt, ezt az egészet, ha nem szeretnénk ezeket a dalokat. Tehát biztos, hogy nem fogok mulatós jazzt csinálni, nem fogunk techno jazzt csinálni, mert falnak megyek tőlük. Tényleg nem tudnék mással példálózni, olyan viccesnek tartom, amikor mondjuk egy – nem mintha lenézném magunkat –, de egy Magyarország méretű országból kijelentik sokszor, hogy mi a jazz és mi nem a jazz, mi az igazi és mi nem az igazi zene. Miközben az Egyesült Államok, ami ennek a műfajnak, akárhogy is, de az őshazája, a legautentikusabb idősebb sztárok otthona: Chick Corea, Herbie Hancock vagy Miles Davies – na őt már azért tartsuk tiszteletben, ne süssük már rá, hogy populáris élvhajhász volt. Akárhogy is, de ő kezdett el rockzenét játszani jazzben, ő kezdett el popdalokat beletenni jazzbe, úgyhogy ez már iszonyatosan idejétmúlt. Nagyon sokat gyakorlok és foglalkozok azzal, hogy képezzem magam és egyre jobban játsszak. Ugyanígy van a trió is: gyakorlunk és képezzük magunkat. Úgy gondolom, innentől kezdve csak erről van szó, tehát hogy minél jobban játsszuk a saját dolgainkat. Nagyon sokszor észrevettem azt is, hogy menekvés ez a fajta hozzáállás, mert én nem bántom azokat, akik egyfajta stílust játszanak, nekik az a világuk. De igazából furcsának tartom azt, amikor ez másképp van. Mert azt mondom, tessék jönni, meg lehet próbálni, hogy mondjuk arra az A-dúrra, D-dúrra százezres tempóban milyen sokáig tud valaki játszani, ha már itt szakmázunk. Én azt mondom, az lenne a legjobb, ha két legyet ütnénk egy csapásra és bízom benne, hogy így lesz, hogy zeneileg értékes produkciót nyújtunk és még az emberek is élvezik majd.
 

 

Mi a lemez cime?

Jazzkivánságműsor / Jazz Request Show – mepróbáltuk ezt angolositani. Gondolkoztunk itt minden okosságon, de aztán rájöttünk, hogy nehéz, nem kell itt okoskodnunk, ez mint egy brand, egy márkanév működik két éve, így ez lett a címe. Nagyon sokat dolgoztunk rajta. Tényleg borzalmasan sokat. Én még soha nem voltam felkészülve ennyire lemezre, úgyhogy kíváncsian várom a fogadtatást.

Mennyi idő volt, amíg összeállt a lemez?

Igazából már eleve akkor minden dalt meg kellett csinálni, amikor eljátszottuk. Utána félretettük. Utána én az összes kiválasztott dalt, amit választottunk, újracsináltam.

Újraírtad, vagy csak átnézted?

Csak átnéztem, és ami idő hiányában amolyan gyors megoldás volt, ott finomítottam, meg mélyítettem. Tehát az fontos volt még az alkotás szempontjából, hogy most végre volt idő újra értelmezni. Amit nem tudtunk eljátszani akkor és trükköztünk, hogy egyszerűbb legyen, abba most belementünk, a kellős közepébe... Nem is hozok példákat, szinte mindegyiknél.

A Budapest Jazz Clubban lesztek még?

Igen, októbertől folytatódik a havi klubestünk ott, de most egyelőre csak a lemezbemutatóra koncentráltunk, ami október 5-én volt a MÜPA-ban. A további koncertekre is várunk mindenkit szeretettel!

zene és koncert
video
See video

Facebook-hozzászólások