Az esti show vendége: Dr. Faustus!

Nem emlékszem, érkeztem-e már úgy színházba, hogy a darab már javában ment . Most mégis ez történt - nem mintha késtem volna. A Tivoli előcsarnokába belépve ugyanis, az ott függő plazmatévén máris megszólítottak, máris nézővé váltunk anélkül, hogy a csengő megszólalt volna és helyet foglaltunk volna. Így, fokozatosan vontak be minden érkezőt és észrevétlenül, lassan elcsendesedtük már ott, mert mindenki csak a képernyőt figyelte. Egyre kíváncsibbak lettünk, mi folyik itt?

A választ a nézőtérre érve kaptuk meg, félreérthetetlenül. Napjaink kereskedelmi televíziózásának sztárjai, a valóságshow-k színes, csillogó ’kellékei’ vettek körül: plazmatévék, fotelek, tapslámpa és rövidesen megjelent a színen Bozsó Péter, mint warm-up man, hogy a kellő hangulatot megalapozza Détár Enikő, a műsor háziasszonya előtt. Azt, hogy valóban ekkor kezdődött a darab, nem állítanám, hiszen egy egészen szokatlan módon mintha az előcsarnokban kezdetét vette volna. Viszont innentől kezdve már mindenki előtt kristálytisztává válhatott, hogy itt bizony kőkeményen a modern médiaműfajba ágyazott Dr. Faustus produkció részesei lehetünk. Szabó Stein Imre új fordításnak köszönhetően úgy vált nagyon is XXI. századivá Christopher Marlowe 16. században megírt drámája, hogy közben megőrizte a szöveg klasszikus ízét. A reneszánsz angol drámairodalom alakjáról sajnos kevés biztosnak mondható információnk maradt fent, azonban a műve révén a korról annál több.

A főhős alakját egy egykor valóban élő német asztrológus, alkimista ihlette, akinek története előzőleg egy népkönyvben, majd később áttételesen Goethe Faustjában is megjelent. Faustus alkut köt a bukott angyallal, lelkét adja 24 évért: hatalom, tudás, szabadság várja a földön egy rövid ideig, majd pokol az örökkévalóságig. A saját vérével aláírt szerződés alól nincs kibúvó, és ahogy az idő telik egyre inkább kérdésessé válik Faustusban a döntése. A hangsúly a döntésen van, a vállalt felelősségen és a következményeken, amik elkerülhetetlenül közelednek felé. A drámát Káel Csaba filmrendező állította színre valóságshow-ként, ehhez kiválóan párosuló vizuális élménnyel megajándékozva a nézőket. Marjai Judit remek fotói és több különálló filmbetét erősítették egy kamaraszínház amúgy is erőteljes színházi élményét. A kis térben a megannyi irányú és fajtájú impulzus érkezése tökéletes leképezése volt a valóságshow-knak, melyekben az emberi élet is megrendezetté, fokozatosan kameraképessé válik.

Ebbe az esti show-ba tökéletesen beleillett Dr. Faustus, akit Kolovratnik Krisztián jelenített meg. Alakítása egyszerre volt magával ragadó, dinamikus és laza. A mozdulatok, hanglejtések előre eltervezettsége a legkevésbé sem volt túlfeszítve, mégis abszolút érzékelhető volt a profizmus. A fiatal Dr. Faustus karakterének felépítése fokról-fokra ívelt, az ördögi megkísértés és  angyali óvás közti feszültséggel együtt lassan átterjedt a nézőkre is. A nagyon is emberi megjelenítés remek ellentéte volt az olykor „ironikusan műanyag” show-alakoknak. Párhuzamok, ellenpólusok: jellemekben, színekben, hangulatban. Mindezeket egybegyúrva a közkedvelt történetet úgy helyezte a rendező a teátrum deszkáira, hogy minden pillanatban kételkedhettünk, vajon tényleg létrejön-e Dr. Faustus alkuja a Mephistophilist megjelenítő Egri Katin keresztül Luciferrel, vagy közbe tud még lépni idejében Isten szolgája, hogy a lelkét megmentse?

A dráma élénk feldolgozását megannyi pillér támasztotta a felvonások alatt, sőt, a plazmatévék közvetítése révén már azok előtt is. A színészek szuggesztív játékán túl a szokatlan kellékek, mint a pontozótábla vagy éppen a greenbox tették gyorsan pergővé a perceket. Így a Tivoli deszkáin a komplett, ízig-vérig modern médiaműfajból jelent meg egy bő keresztmetszet, és egyáltalán nem volt színházidegen. Otthonos keretek közé került a drámában a valóságshow, a popkulturális vetélkedő és néhány perc erejéig a talk show is. Tökéletes példa arra, hogy lehet négyszáz évet közelebb hozni egymáshoz, mindenféle bántó vagy keserédes utóíz nélkül. Így került a színházba tévé, hogy egy valóságshow nézőivé váljunk, két részben.

 

Dr. Faustus
Budapesti Kamaraszínház, Tivoli

Rendezte: Káel Csaba
Szereplők: Kolovratnik Krisztián, Egri Kati , Kocsó Gábor, Spindler Béla, Détár Enikő, Nagy Viktor, Kovács Ferenc, Bank Tamás, Majzik Edit, Cs. Németh Lajos, Bozsó Péter, Szűcs Péter Pál
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Dramaturg: Magyar Fruzsina
Zene: Erdész Róbert
Fordító: Szabó Stein Imre
Súgó: Budai Ilona
Asszisztens: Kabódi Szilvia

Bemutató: 2010. május 15.

A képek forrása PORT.hu. Fotós: Puskel Zsolt

Facebook-hozzászólások