Beszámoló Jevgenyij Kissin zongoraestjéről

Budapest, 2010. november 17.

Jevegnyij Kissin a világ koncertpódiumainak egyik legünnepeltebb sztárja 25 év után újra ellátogatott Budapestre, hogy ismét meghódítsa a magyar közönséget, ezúttal a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Pályáját csodagyerekként kezdte: 1971 október 10-én született Moszkvában, és már tíz évesen zenekarral lépett fel szólistaként; 13 évesen Chopin mindkét zongoraversenyét eljátszotta. Mint azt ma este bebizonyította, a csodagyerekség összes veszélye ellenére nem kiégett, hanem beérett, illetve még érettebb lett, hiszen már a huszonöt évvel ezelőtti koncertjén is teljesen meghódította közönségét a mindössze 14 éves zongorista fiú játéka, ami egyaránt visszatükrözte a zene tragikus és örömteli oldalát is. Nem volt ez másként most sem.

Nagy várakozás előzte meg a koncertet, ennek megfelelően hatalmas taps fogadta a fiatal zongoraművészt, aki Schumann Op. 12-es Fantasiestück-jeivel kezdte műsorát. A 8 kis zongoradarabból álló sorozat minden elemében színes palettát mutató mestermű. Schumann 1837-ben komponálta, minden bizonnyal kedvenc írója E.T.A Hoffmann novellájának, a Fantasiestücke in Callots Manier hatására. Az egyes tételek címei: 1. Des Abends: „Az este”; álmodozó bevezetés. Aufschwung: „Lendület”; gyors és tüzes hangvételű tétel. 2. Warum ?: „Miért?”; csendes, lágy, kérdőn eltűnődő karakter. 3. Grillen: „Tücskök”; vicces scherzo tétel. 4. In der Nacht : „Éjjel”; nocturn hangulatú, de lendületes, félelmetes zene. 5. Fabel: „Mese”; elbeszélő jellegű, tündérmesék világát idéző tétel. 6. Traumes Wirren: „Álomképek zűrzavara”; ideges, zaklatott hangulat. 7. Ende vom Lied: „Vége a dalnak”; fenséges néha humoros, végül megnyugvó.

A darabok különböző karaktere Schumann kedvelt Florestan és Eusebius párbeszédére utal. Rendkívüli technikai felkészültséget igényel, csakúgy mint a műsoron ezt követő Op. 21-es 8 részes sorozatból az utolsó, a 8. fisz-moll Novellett. A cím utalhat a novella műfajára vagy Clara Novello énekesnő lipcsei vendégszereplésére, ez vitatott, hiszen az ihletője minden kétséget kizárólag Clara Wieck, a későbbi Clara Schumann. Clara maga is zeneszerző, és egy 1836-ban írt Notturnójának témája meg is jelenik, amit a kottában a „hang a távolból” felirat jelöl. Tehát a koncert első felében csupa Schumann művet hallhattunk. Kissin játéka az első hangtól kezdve tökéletesnek mondható, mindent tud, amit a zongorázás mesterségbeli fogásait illetőleg tudni lehet. Sallangmentes, ugyanakkor erős arcmimikával és széles gesztusokkal követi a zenét, mindig harmóniában a darab történéseivel. Ekkor viszont még éreztem valami burkot, amivel körülvette magát, talán a köhögéseket kizárandó, talán az elhangolódott B hang zavarta a basszusban, vagy az elkerülhetetlen mobiltelefon csörgés elől menekült visszahúzódottságba, nem tudom.

A koncert második fele viszont valódi csodát hozott, nem egyszerűen csak túltett az első félidő mesteri Schumann interpretációin. Chopin 4 Balladája következett. Chopin balladái Charles Rosen-t idézve: „az elbeszélés és a líra összeolvasztása”. A Balladát, mint zenei műfaji meghatározást önálló címként először Chopin-nél találjuk. Schumann nagy rajongója volt Chopin-nek, de ez a rajongás nem volt kölcsönös. A g-moll Ballada ajánlása mégis Schumann-nak szól. Ekkor omlott le a fal. Megszűnt tér és idő, csak a tiszta zene maradt. A zongorista nem a saját személyiségén átszűrve kiáltotta szét a mondanivalóját, hanem a legmagasabb művészi fokon Chopin érzelmeit, vívódásait tudta feltárni. Előadása a talán minden emberben közös fájdalom és boldogság feszítő ellentétét érzékeltette olyan erővel, aminek hatására talán nem én voltam az egyetlen, akinek egyszerűen könnyek gyűltek a szemébe. Olyan felfokozott zenei pillanat volt ez, mint amilyenek a múlt század híres, nagysúlyú zongorista személyiségeinek koncertjein eshettek meg, amikor az az érzés támadt a hallgatóságban, hogy itt történik Valami. Maga a zene lényegi tartalma szólal meg, szósz nélkül.” Mindegy hogy mikor mi történik, ez most történik, és azzal hogy megtörtént, a dolog lényege beteljesült. Ilyenkor nincs elmúlás, ez a zene örök, a hangversenyterem egy nagy űrkapszula, lebegünk a kozmoszban és visszük Chopint magunkkal mert érdemes.

Kissin vonzódása Chopin műveihez kisgyerekkorától fogva erős, mind a három ráadást tőle választotta, két keringő után a b moll Scherzo-t hallhattuk. A közönség lelkesedése, néha túllelkesedése – egy fiatalember néha az utolsó akkord előtt már hangos bravó-t kiáltott a szervező nem kis döbbenetére és megrökönyödésére, mivel a koncertről hangfelvétel is készült – nem akart szűnni, a végén állva tapsoltak, amivel mosolyt is csaltunk a mindig komoly művész arcára, de be kellett érni a három ráadással. Igaz, bár manapság tendencia hogy a művész beszéljen a közönséghez, szólítsa meg a hallgatót, ez esetben nagyon furcsán vette volna ki magát, ha Jevgenyij Kissin elkezd beszélni.

Végezetül hadd ajánljam egyik kedvenc Kissin-lemezemet a komolyzene iránt érdeklődőknek. Évek óta hallgatom és megunhatatlan: Prokofjev zongoraversenyeit játssza a Philharmonia Orchestra élén, Vladimir Ashkenazy vezényletével (EMI Classics), amely lemezéért 2010-ben Grammy díjat kapott. Köszönjük az élményt Jevgenyij Kissin-nek.

video
See video

Facebook-hozzászólások