Forma és társadalom
Az acb Attachment kiállítótermében, amely nem először ad teret hazai konceptualisták számára, a január 14-i megnyitóval kezdődően Halász Péter Tamás társadalmi kérdésekben elkötelezett művészetének legújabb állomását tekinthetjük meg. A kiállítótér – amely március elejéig várja az érdeklődőket – korlátozott befogadóképessége tökéletes kiegészítőjévé válik az alkotó konceptuális gondolatiságának, és ezt a jelöletlen művekben megjelenő vizualitáskritika még jobban hangsúlyozza.
Napjaink konceptuális művészetének egyik fontos jellemzője az anyaghasználat, a vizualitás újrafelfedezése, ugyanakkor nem esztétikai, hanem jelentésgeneráló céllal. A formai elemek, a faktúra, az anyag egyaránt csak az információ szempontjából fontosak még abban az esetben is, ha Halász Péter Tamás korábbi műveit szemlélve néhol szembetűnik e szenzuális jellemzők kidolgozottsága. Például a gránitból megalkotott plazmatévé (Végtelen erő, 2012.) szép, de ez a szépség csak kiemeli az iparművészeti dizájn funkcióhoz kötöttségét.
Halász korábbi munkái között a technikai világ számos tárgyát megtalálhattuk: elektronika és számítástechnika, fémhulladék, pc-alaplap, hűtőborda, pendrive, villanykörte, motorblokk és gumiabroncs egyaránt azért alakult át, hogy az ipari civilizáció rideg és precíz funkcionalitását tükrözze vissza, tehát nem előzmény nélküli az alkotó művészetében a tematikus megközelítésmód. Talán manapság az egyik legtudatosabban építkező társadalomkritikai megközelítésmód az, amit Halász képvisel kortárs konceptuális törekvéseivel. Az alkotó célja ezúttal is a modernizmus irányadó fogalmainak – újítás, fejlődés, remekmű, zsenialitás – kétségbe vonása.
A most kiállított objektek felszínén megjelenített alapvető szuprematista elemek Kazimir Malevics munkáit idézik. Amit látunk, azonban korántsem csupán hommage, hanem egy olyan modernista hagyomány tudatos és ironikus kérdőre vonása, ami az alkotó eddigi munkái során még sohasem nyert ilyen explicit formát. Parafrázis ez a javából. A társadalmi egyenlőtlenségek és ökonómiai problémák megfogalmazása akár didaktikussá is válhatna, azonban az az eljárás, mely a kiállított alkotások „üzenetét” tudatosan állítja szembe a tiszta formát ünneplő geometrikus absztrakció hagyományával, sikeresen megkerüli ezt a buktatót. Malevics a puszta érzet fennhatóságát hirdetve így írA tárgynélküli világban: „Minden, amit a múzeumokban láthatunk, egyértelműen arról tanúskodik, hogy egyetlen „dolog” sem létezik, amely funkcionálisan (azaz valamire alkalmas volna); hiszen különben nem volna ott a múzeumban!”1
Ez a Malevics által elítélt funkcionalitás tehát Halász Péter Tamás objektjeinek – amik tulajdonképpen kiegészített ready-made koncepciók – alapvető szervezőeleme. A funkció ebben az értelemben egyszerre tárgyi és allegorikus természetű. Allegorikus abban az értelemben, hogy a modernitás formakultuszának művészeti paradigmáját hívja életre mint gondolati tartalmat, hogy aztán ezt a jelentést esztétikai-vizuális értelemben a kiállított objektek ellenében kamatoztassa. És tárgyi abban az értelemben, hogy a villanyrezsó, a vasaló egyaránt a hő és energia leadására alkalmas használati tárgyak, amelyek az adott objekt fizikai működéséért felelnek. Ez a fajta filozófiai redukció történetileg a konceptualizmus sajátja, ugyanakkor ezúttal nem analitikus formában jelenik meg, hanem ezzel szemben – mint egyfajta posztmodern gesztus – a mű kulturális és társadalmi funkcióit kiemelő neokonceptuális pamfletként működik.
A befogadáshoz nélkülözhetetlen a hőkamera képe, amely tulajdonképpen Halász művészeti koncepcióját szolgálja. Először azt gondolhatnánk, hogy a tárgyi műalkotás érzéki befogadásának módját kérdőjelezi meg, hiszen az eszköz képe nélkül lehetetlen lenne az objektek jelentésének értelmezése, ugyanakkor a tárgyak felszínét alkotó geometrikus formák jelentésének észlelése nélkül viszont a kamera képe válna értelmezhetetlenné. Ennek az egymásrautaltságnak a technológiailag megvalósult funkcionalitás a kulcsa, és persze az energia, ami a szerzői alanyiság helyére lépő társadalmi problémákat megjeleníti és egyben össze is köti. Ez a hőenergia, ami civilizációnk konkrét-érzéki, de a mindennapokban láthatatlan és személytelen működését biztosítja, úgy hálózza be társadalmunkat mint azok a réz és bronzcsövek, amik a geometrikus kompozíció alatt meghúzódva felelnek a hőkamera által érzékelt sugárzásért.
Ezért a hőkamera felvételei, amelyek alapján betekintést nyerhetünk az objektek működésébe, szintén a jelentést artikulálják, és bár vizuális jelként azonosítjuk tartalmukat (GDP,CO2 etc.), mégsem feltétlenül kötjük hozzá egy konkrét objekthez. Megegyezés a hőkamera képe és az objekt között akár véletlenszerű is lehetne, hiszen a mű tárgyisága illetve vizualitása mellékes jelentése mellett. A hőkamera felvételén a nemzetközi betűszavak mellett kirajzolódó háztartási eszközök alakja – ami jelentés és műtárgy azonosítását segítené – így tulajdonképpen a tartalmatlan, jelentés nélküli, és csak a funkciójára redukálódó dizájn és az ipari forma reprezentánsává válik.
A kiállítás megtekintése válaszokat nem ad, kérdéseket azonban annál inkább felvet a globális társadalmi jelenségek tekintetében. Kérdez, de nem ítélkezik, letisztult konceptualizmusát radikális nyitottság jellemzi, a szerzőiség bármilyen zavaró jelenléte nélkül.
Halász Péter Tamás
Fennhatóság
acb Attachment
2016. január 14 – március 3.
Fotó: Budapest Galéria
1 Malevics, Kazimir. A tárgynélküli világ, 82o. Corvina, 1986.
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások