Határokon át buszozunk – egy késő esti járat elemzése

Fehér Renátó: Garázsmenet

Fehér Renátó első kötete igazi első kötet: egy fiatal – de koraérett, a görcsök által agg bölccsé” (10.)vált – ember keresi a helyét nemcsak a költészetben, hanem az emberi kapcsolataiban, melyek lehetnek személyesek (szülő-gyermek, szerelmi), vagy társadalmi- történetiek is.A Garázsmenet egy utazás, amelyben a köteten végigvonuló én igyekszik megtalálni koordinátáit egy család, szerelem, barátság és ország tagjaként, értelmezni kívánja múltját, hogy értelmezni tudja jelenét – hiszen „addig nincs is miért a friss menüt megfőzni.” (36.)  Ez a tematikus egység egy gondosan felépített, zárt kompozíciót eredményez, amelyet az említett végigvonuló hang tovább erősít.

Ez a hang, talán a kötet egyik legnagyobb erényeként, egyszerre tud személyes tartalmat hordozó és általános érvényű énként megszólalni, amit az olvasó könnyen fogad el sajátjának. Az előbbit az elmesélt történetdarabok és privát képek („magánmitológia”),az utóbbit a mondatok akusztikussága, gondos felépítése és a verseken végigvonuló gondolatritmus erősíti.  A hosszabb, többszörösen összetett és a rövidebb, vagy akár tőmondatok váltakozása a feszültségteremtés mellett erősen ritmizálja az amúgy élőbeszéd-szerű szöveget, ami ezáltal mintegy kínálja magát a hangos olvasásra, szavalásra. Példaképpen: „Haza az, ami a markomban is elfér./ Isten jobb tenyerembe tetoválta/ két nagy folyónknak a belföldi szakaszát,/ de nálam most Dunát rekeszt a kártya:// a januári hó itt nem úgy olvad el,/ mint a bérceken túl. Nálunk csak rohad,/ és nem jut szállás a többi évszakoknak./ Lapátolom a maradéknapokat.” (46.), vagy „Riasztó és izgalmas látvány egyszerre,/ mint az a tény, hogy naponta látlak./ Ameddig látok.” (27.) Mindez persze nem csökkenti az elhangzottak súlyát és fontosságát, hiszen egy olyan énnel van dolgunk, aki „olyan mondatokon szokott a beszédhez,/ amiket lánykérésen mondani kell.” (7.) Egy időben van jelen tehátegy harmadik személyű én, akinek mondatai ugyanakkor érvényesen hatnak az olvasó világán belül is. Az ehhez hasonló kettősségek – amelyek,mint Fehér kedvelt poétikai eljárásai– izgalmaslüktetést biztosítanak a kötetnek.

A fent vázolt én mindig egy közösség tagjaként, a hagyományosnak mondhatóköltőszerepnek megfelelően kitüntetett pozícióból, de nem az adott közeg nevében, hanem inkább az ahhoz fűződő viszonyát tisztázandó szólal meg. Kitüntetettsége is csupán abból áll, hogy gondolkozik környezetéről, hogy szembenéz vele és tanul belőle („Az emlékezéshez szervezem a napokat,/ mert családdá minket a történetek tettek. (…) Így tanulom és tanítom meg/ (mint átképzett tanár,/ egy leckével a diákok előtt),/ hogyan kell felnőtté, szülővé, apró öreggé válni.” (11.)) – egyszóval, hogy verset ír. Habár megmarad egy kicsinyes, esetlen embernek (aki néha durcás kisgyerek, néha magányosan lődörgő figura, néha egy strandról kidobott fiatal), akit minduntalan a környezete határoz meg – egyszerre költő is, akinek világában ő az úr, amiben csak úgy lesz hangja valakinek, ha ő „méltóztatik kiutalni neki.”(30.)Ez (a költőség) identitásának egyetlen mozzanata, ami nem kizárólagvalami viszonyban fogható fel (gyermek, társ, állampolgár). Látható tehát, hogy a versírásnak jelen esetben egzisztenciális tétje van, sőt egyszerre jelenti a saját hely keresésének folyamatát, és egyszerre annak eredményét is. Ismét egy kettősség az, amire a kötet épül: az állandó keresés, mozgás, és a biztos pont megtalálása közötti feszültséget aknázza ki Fehér. Párhuzamosan jelenik meg az utazás és a cél, ahogyan a kötet címében megjelenő, ezáltal kitűnő szimbólummá váló Garázsmenetben is.

A megszólalás komolysága és tétje azonban nem párosul könnyedséggel vagy iróniával, ami agyonnyomhatná a kötetet, de az őszintének ható megszólalás és az említett esendőség ezt sikeresen megakadályozza: az egyszerű képek, rövid történettöredékek mögötti súly így valódinak és fontosnak tűnhetaz olvasó számára.

Az egzisztenciális igény tehát szembenézni a múlttal, a környezettel – költővé válni. A nyitóvers címében jelölt határsáv leginkább ezt a mozzanatot jelöli, de ugyanakkor több értelmet is nyer. Az élet- és földrajzi (például Szombathely mint a nyugati határsáv egyik pontja) vonatkozás mellett a megszólaló én ugyanis az első a „kisemberi dacban” és „mozgásképtelen gerincességben”(7.) élő család történetében, aki „belekérdez a megszakíthatatlannak hitt történetekbe.” (7.)Ugyanúgy, ahogy később a közéleti témákkal foglalkozó versekben a tágabb környezet, az ország múltjára és működésére is rákérdez, szembefordul vagy legalábbis szembenéz vele. (Talán itt érdemes megemlíteni – minthogy Fehér rá is játszik – a ’89-es születési évetmint kitüntetett időpontot, határsávot. Sok tekintetben a kötet 1989 és 2014 között húzódik – ami egyszerre Fehér és a rendszerváltás utáni Magyarország életének időszaka – talán ebben a keretben is értelmezhető leginkább.)

A Garázsmenet első felében a család, a másodikban inkább az ország, a hazában élők érzelmi közösségejelenik meg a leghangsúlyosabban, mint nehezen működő, fájdalmas múlttal terhelt közeg, amitől az egyénnek – mindennek ellenére – lehetetlen elszakadnia. A csonkacsalád és az elhagyott/elhagyatott „random-ország” (48.) képe a gondos metaforizáció révén összefonódik – leginkább talán az Üvegfalú lift című versben, ahol az Apa és az ország szinte ugyanazt (vagy egymást?) jelölik. Ebben az egymásra rakódott rétegekből álló közegben aszemélyes lét és a különböző viszonyok vizsgálatavalódi témájaa kötetnek.

Fontos elem továbbá az említetteken kívül a volt szerelmek és az azokra való emlékezés is, aminek kereteként gyakran a város, a városi környezet szolgál. Ennek kitűnő példája a kötet egyik legerősebb darabja, a Fuga című vers, ahol egyszerre több sík olvad össze a központi metaforában: a társ hiánya által meghatározott város a repedéseivel (amelyek maguk is hiányok) az apanélküliségés a magány képével társul. Mindez azutolsó versszakban az egyén „belső repedéseivé”, érzelmi töréseivé, ezáltal a versírás motivációjává válik. A valóság és illúzió, biztos és bizonytalan, jelenlét és hiány között húzódó vers végén a fuga banális materialitása és az imént értelmezett transzcendens volta egyszerre jelenik meg, nagyon erős feszültséget teremtve ezzel, amit a folyamatos önkorrekció tovább növel: „Egy bel- vagy külvárosi, szűk vagy tágas erkély/ kellett volna még…”

A Garázsmenettehát helykeresés, több szempontból is. Talán érvényes ez kulturális értelemben is, hiszen nagyon sok intertextussal terhelt szöveggel van dolgunk: megidéződik József Attilától Petrin át Kemény Istvánig sok korábbi alkotó, de legalább ugyanilyen hangsúllyal más elemek a populáris kultúrából (Cseh Tamás, Hiperkarma), vagy a sport világából (több helyen Egerszegi Krisztina szöuli aranya, vagy futballmérkőzések, esetleg a magyar szurkolók minősíthetetlen magatartása.) Mint láttuk: a keresés és annak célja a versírás folyamatában összekapcsolódik; egy olyan program valósul meg, ahol „a hunyó lesz a hős, a keresés a győzelem.”(11.)

Nem a rendkívüli történetek, a megrendítő gondolatok, vagy  a formai újítások jellemzik a kötetet, de a nagyon pontos és őszintén csengő hang, a precíz szerkesztés és a folyamatosan egyesülő ellentétek kettőssége nagyon izgalmassáteszik azt. Sőt,talán poétikai újításnak is nevezhető egy újabb ilyen, már több értelmezőáltal felfedezett kettősség: a közéleti és az alanyi költészet – eddig is látható – összeolvadása és szétválaszthatatlansága.

A Garázsmenet tehát igazi első kötet – nem végállomás. Ahogy acímadó versben olvashatjuk, nevezhetnénk akár átmenetnek is. A garázs mindig az a hely, ahova tart és ahonnan elindul valami. Elindul, vissza a városba, hogy szállítsa tovább az utasokat: minket, olvasókat. 
 

Fehér Renátó: Garázsmenet. Budapest, Magvető, 2014, 64 oldal.

Facebook-hozzászólások