Helyükre került gondolatok
Pavlovits Tamás nem kisebb feladatot vállal Blaise Pascal munkásságát összefoglaló művében, mint hogy a maga egységében ragadja meg a XVII. századi francia polihisztor igencsak szerteágazó munkásságát. Ennek a célkitűzésnek a teljesítése csöppet sem egyszerű. Mi köze lehetne Pascal fizikai-matematikai vizsgálódásainak és nagyszerű felfedezéseinek ahhoz a befejezetlen teológiai-irodalmi remekműhöz, amit Gondolatok címen ismerünk? A feladat nehézségét az is mutatja, hogy – amint Pavlovits megjegyzi – még nemzetközi szinten is viszonylag kevés az olyan monografikus mű, ami egyáltalán kísérletet tenne arra, hogy az életmű egészét tárgyalja.
Vajon sikerül-e Pavlovitsnak a maga elé kitűzött célt megvalósítani? A könyv módszertana és szerkezete mindenképpen ezt szolgálja. Pavlovits négy nagyobb részre osztja fel a könyvet, melyek a következők: a Pascal életéről, a matematikai és természettudományos kutatásairól, valamint a teológiai és az apologetikai írásairól szóló fejezetek. A szerző az életrajz tárgyalását is mindvégig kapcsolja Pascal írásaihoz, s a következő három fejezetben részletesen elemzi összes tudományos jellegű munkáját. Pavlovits felhasználja a legújabb filológiai és filozófiatörténeti szakirodalom eredményeit, meglátásait, úgy, hogy az egyes művek tárgyalásánál mindvégig utal a tágabb kontextusra. Például a matematikáról szóló fejezetben kimondottan fontos számára annak kimutatása, miben is állt Pascal racionalista oldala, azaz, hogy pontosan mit is gondolt a francia tudós a szigorú, egzakt, „geometriai” gondolkodásról. Ez azért is különösen érdekes téma, mert ha jól megértjük Pascal matematikai és természettudományos munkásságát, s az ezzel kapcsolatos filozófiai jellegű reflexiókat, akkor a Gondolatokat is új fényben láthatjuk, ahol sok egyéb pascali gondolat mellett, ez is szervesen beépül a mű egészébe, s így észrevehetjük a Gondolatokban azt a rendet, amit Pascal ennek a befejezetlen műnek valószínűleg adott volna. Csak szemléltetés gyanánt, Pavlovits gondolatmenetét követve: Pascal szerint, ahogyan a matematikában, úgy a teológiában is törekednünk kell arra, hogy szavainkat világosan használjuk, hogy állításainkat helyesen vezessük le alaptételeinkből. Ugyanakkor egyetlen tudományban sem lehetséges mindent bizonyítani, így ezt nem is érdemes megpróbálni. Az alaptételeket a „szívvel”, legbensőbb lényegünkkel láthatjuk be, s ezért is fölösleges az, ha a teológusok a hagyományos deduktív istenérvekkel igyekeznek meggyőzni másokat. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem levezethető, hanem legjobb esetben is egyike azon alaptételeknek, melyeket a szív felismerhet – vagy amit a kevésbé szerencséseknek tekintélyi alapon kell elfogadniuk –, s amelyből bármely teológiai eszmefuttatás már mintegy eleve kiindulhat. Így látható, hogy az axiomatikus matematikai rendszerekre vonatkozó belátásai miként függnek össze azzal, hogy apológiájából teljesen ki kívánta hagyni a hagyományos istenérveket. Pavlovits legbátrabb kísérlete, hogy saját kutatásai és a szakirodalom alapján igyekszik ismertetni azt a szerkezetet, amelyet a Gondolatok írója a rengeteg kis aforizmából valószínűsíthetően maga is összeállított volna. Nagyon meggyőző, ahogyan ezt fölvázolja, mivel az olvasó számára valóban úgy tűnik: ő maga is erre az elrendezésre következtetett volna, ha behatóan ismeri az életmű egészét.
![](http://www.kuk.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/999640156a.jpg)
Tehát Pavlovits könyvét úgy is olvashatjuk, hogy minden egyes fejezetet arra való előkészületnek tekintünk, hogy Pascal főművét képesek legyünk a lehető leghelyesebb módon értelmezni (bár minden elemzésnek megvan az önmagában vett értéke: akit csak Pascal természettudományos munkássága érdekel, az is haszonnal forgathatja ezt a monográfiát). Ezt az olvasásmódot megkönnyíti, hogy többnyire előre utal rá, miként fognak később a Gondolatok szerves részeként előkerülni a pascali gondolkodás egyes elemei. Egyébként Pavlovits a Gondolatok pascali elrendezését – illetve, azt az elrendezést, amire Pavlovits következtet – igen részletesen ismerteti, 27 egységet különböztet meg, amelyek filozófiai-teológiai lényegét ki is bontja. A tárgyalás folyamán a Gondolatok úgy mutatkozik meg, mint ami a vázát tartalmazza egy roppant aprólékossággal megtervezett apologetikai munkának, amely a természetes ész számára megérthető igazságoktól az emberi természet nyomorúságának és nagyságának elemzésén keresztül jut el az értelmet meghaladó – csak a szív számára érthető – igazságokhoz, így a keresztény vallás igazolásához. Mint már említettem, Pavlovits interpretációja igencsak meggyőző, ami javarészt a könyv világos és gördülékeny fogalmazásának, valamint a szerző kiemelkedő szakértelmének köszönhető. És nem utolsósorban a helyesen megválasztott felépítésnek: a könyvben Pascal életművének tematikus tárgyalása ugyanis majdnem teljesen egybeesik a történeti sorrenddel, így kimondottan helyesen teszi Pavlovits, hogy a matematikai, a fizikai, majd a teológiai szövegeket ebben a sorrendben tárgyalja. Minden interpretáció valamelyest vitatható, s itt különösen ez a helyzet, legyen bármily zseniális az elemzés, hiszen egy el nem készült mű részleteiből a szerző által megálmodott alkotás egészére következtetni mindig tartalmaz némi spekulatív elemet – de a könyv írója nem is egy vitathatatlan értelmezést, hanem egy valószínű és tetszetős interpretációt kívánt felmutatni.
![](http://www.kuk.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/21_pascal1.jpg)
Az egész mű nagyon alapos, és úgy vélem sikerrel oldja meg a maga elé kitűzött feladatot. A természettudományos művek és kísérletek, valamint a teológiai írások – köztük azok, melyek a szabad akarat és kegyelem pascali felfogását fejtik ki – értelmezése is hiteles. Talán az egyetlen apró hibája a könyvnek az, hogy a szerző néhol a kelleténél jobban azonosul Pascal nézőpontjával, s olyan esetekben is megpróbálja igazolni, ahol erre nincsen szükség. Gondolok itt elsősorban a pascali természettudományos kísérletek hitelességének problémájára (úgy tűnik, Pascal sok kísérletet nem végzett el, s ezt nem tünteti fel a kísérletek leírásánál világosan, amit Pavlovits a kor szokásaival próbál magyarázni), valamint a pascali kegyelemtan néhány zavarba ejtő vonására, ahol a szerző azzal igyekszik felmenteni őt a szofisztika vádja alól, hogy rámutat, az újkorban más filozófusok is ugyanezzel a – helyenként szofizmának tűnő – módszerrel éltek. Azaz: azt állították, hogy egyesek szükségképpen elkárhoznak, s nincs lehetőségük ezt elkerülni, miközben azt is mondták, hogy mivel éppen saját akaratuk és vágyaik romlottsága okozza életüknek ezt a szükségszerű végkimenetelét, éppenséggel szabadok és felelősek elkárhozásukért. Néha talán Pavlovits megüthetett volna kritikusabb hangot is akkor, amikor Pascal egyes gondolatait vagy tudományos módszereit értékelte.
![](http://www.kuk.hu/sites/default/files/imagecache/critic_image_inside/pavlovits_tamas.png)
Összességében a könyvet csak dicsérni lehet, mivel egy újszerű Pascal-képpel szolgál: gondolkodásának és tevékenységének sokszínűsége mellett megláthatjuk, mennyire rendezett egységben volt jelen munkásságában a vallásos gondolkodás és a természettudományos-racionalista világlátás – különösen életének végén, a Gondolatok megírásának idején. Azt hiszem – túl a Gondolatokban szereplő aforizmák helyének „megtalálásán” – ennek kimutatása Pavlovits Tamás Pascal-monográfiájának legnagyobb erénye.
Pavlovits Tamás: Blaise Pascal – A természettudománytól a vallási apológiáig. Máriabesenyő – Gödöllő, Attraktor. 2010. 322 o.
Blogajánló
Rovatok
Keresés
Facebook-hozzászólások