A koncept és a vizualitás formái

A Ludwig Múzeumban idén ősszel két nagyszabású tárlat került megrendezésre, melyek a ’60-as, ’70-es évek magyar művészete szempontjából lényeges, hiánypótló szereppel bírnak. A Párizsban letelepedett Hantai Simon után Tolvaly Ernő munkássága került bemutatásra. A művész érdeklődése középpontjában a látvány és a valóság, a művészet és a hétköznapok közötti határok keresése áll, alkotásainak állandó jellemzője a gondolatiság és az illuzionizmus. Habár otthonosan mozgott a konceptualizmusban, látásmódja valamiképpen mégis a festészet felöl közelítette meg a művészet mibenlétét, a fiatalkori gondolati munkákat hamar felváltotta az ábrázoló művészet, mely kifejezési formát élete végéig megtartott.

Tolvaly elméleti íróként is jelentős műveket hozott létre, és mint nemrég kiderült, az 1. számú közvetítő csoport nevű mail art-os szerveződés mögött is ő állt. A kiállítás kurátori koncepciója arra törekedett, hogy a művész szerteágazó munkásságának minden szegmense egyenlő hangsúlyokkal kerüljön bemutatásra. A hozzá készült katalógus nemcsak a kevéssé feldolgozott életművet tekintve fontos dokumentum, hanem látleletet ad a korszak hazai – még jórészt feldolgozatlan – mail art, akció-, performansz- és konceptuális művészetéről.

A tárlat két nagy egységre osztható, melyek fordított időrendbenmutatták beTolvaly művészetének két évtizedét: a kiállítás eleje a ’80-as években készült munkákra koncentrált, míg a második részben a’70-es évek neoavantgárd dokumentumait és alkotásait láthattuk.

Az első tematikus egység a Múzeum sorozattal indult, melyen Tolvaly a 20. századot és annak festészetét elemezte. Amunkák a kubizmus, impresszionizmus és posztimpresszionizmus stílusában készültek, a terem kialakítása pontosan követte a művész koncepcióját, amely vörös falszínével, a középen elhelyezett párnázott körpaddal és a festmények elrendezésével megy kora 20. századi szalonra emlékeztetett.

A következő teremben bemutatott Lomb és ablak címűsorozat már posztmodern, csorgatásos technikával készült. Ezt követően a termekben haladva objektek, mediális eszközökkel készített munkák sorakoztak, illetve Tolvalyhard-edge képei, hely-specifikus installációi, akril és olajfestményei. Innen juthattunk el a ’70-es, ’80-as évek eleji alkotásaihoz. Bemutatásra kerültek a TV-rajz akció fotó dokumentációi, pop art hatású fiatalkori munkák, valamint az1. számú közvetítő csoport tevékenysége, melynek produktumaiból óriási mennyiséget állítottak ki. Az itt látható eredeti, kézzel írt részletek, a gépelt levelek egyszerre voltak megkapóak közvetlenségükkel, és fokozták tovább a látogató kíváncsiságát egy anonimitás mögé bújt csoport tevékenysége iránt.

A tárlat ezen része betekintést engedett abba a közegbe, amelyben a művészettörténészek, fiatal alkotók a tiltott nyugati művészeti áramlatok lázában égve kísérleteztek, megteremtve egy sajátos hangulatú posztmodern korszakot.

Az akciók, valamint a Rózsa kör időszakában készült objektek és environmentek döbbenetes mennyiségű képanyaggal egészültek ki. Itt érződött leginkább az a sok munka, amelyet a fotódokumentumok feldolgozására és digitalizálására fordítottak a rendezők. A méretes érintőképernyőn elérhető, időrendbe és témák szerint rendezett fotók gyűjtéséhez a kiállítás szervezői a művész családját és barátait, különböző köz - és magángyűjteményeket kerestek fel, illetve nyilvános felhívást hirdettek a dokumentumok felkutatására. Az ezekben a terekben kiállított festmények célja az volt, hogy emlékeztessenek arra, hogy Tolvaly a fogalmi művészettel kísérletező társaival ellentétben, mikor akciókat, performanszokat, environmenteket szervezett, akkor sem szakított a festészet hagyományos technikáival, melyekhez a ’80-as években végérvényesen visszatért.

Összességében elmondható, hogy a kiállítás rendkívül összeszedett és jól megkomponált volt, a kialakítást a fellelhető források maximális feldolgozottsága jellemezte. A tárlat legnagyobb erősségének a rendezést tartom, mely szavak nélkül vázolta fel a művész munkásságának mozgatórugóit, fő hangsúlyait. Azáltal, hogy a kiállításon elsőbbséget élveztek a festmények, a vizualitásra terelődött a hangsúly, jelezve, hogy Tolvaly művészetének középpontjában alapvetően az ábrázolás problematikája áll. A bemutatott festményeken megfigyelhette a néző, hogy a művész előszeretettel hagyta fedetlenül a hordozófelület egy-egy részletét, illetve dolgozott rá különböző természeti anyagokat, vagy megmásította a vásznak méretét, több részből létrehozva azokat. Ezek alapján érzékelhető a festmények kialakításában valamilyen gondolati tényező, de hogy pontosan miről van szó, az a kiállítás közepén vált egyértelművé, abban a teremben, ahol a híres Karba tett kezekobjekt és a Fordított helyzet című festmény egymás mellé kerültek. Az utóbbi alkotás egy festmény negatívjának tűnik, ahol a színek az „eredeti” látvány komplementereként jelennek meg, míg az objekt tulajdonképpen két fekete vászonszatyorból és két vízzel töltött nylonzacskóból áll, az egyik esetben a vászonba rejtette a művész a nylont, a másik párosnál pedig a vízzel teli nylonzacskóban található a fekete szatyor. E két mű egymás mellé helyezése összegezte az életmű fő vonásait, a művészt a fogalmi- és a vizuális korszakaiban érdeklő problémákat, és világossá vált, hogy e két korszak szorosan összefonódik. Talán nem is elkülöníthetőek, hiszen ugyanazok a kérdések tevődnek föl, csupán a megközelítésük más. A művekben fellelhető problémakörök, a kint és bent ellentétei, a kifordítottság, az üresség és a telítettség, az anyagok egymást fedése vagy szabadon hagyása, az idegen anyagok és a nyers felületek együttese azt sugallják, hogy ezek mind egy összetartozó rendszer alkatrészei, akárcsak a vizualitás és a gondolati tartalmak.

A műveket kísérő falfeliratok a festmények esetében csak az adatokra korlátozódtak, bővebb leírásokat az objektekkel és a performaszokkal kapcsolatban olvashattunk. Ettől függetlenül a látogatóban nem merült fel hiányérzet, hiszen a rendezés „elmesélte” a le nem írt mondatokat. A kiállítás eredményesen alkalmazta a már meglévő forrásokat, például Flórián Szabó Noémi a művésszel készült interjúját, (Balkon, 2009/1), illetve A folyó egyetlen partja portréfilm vetítésével a művész személyiségéhez, a festészethez fűződő viszonyához kerülhettünk közelebb.

Habár hatalmas mennyiségű, különböző forrásokból kölcsönzött anyag került bemutatásra, a kiállítás egyáltalán nem volt fárasztó, köszönhetően az információk megfelelő megjelenítésének, az élményszerű szövegfeliratoknak. Alaposan feldolgozott, mégis szórakoztatótárlatot rendezett Üveges Krisztina, mely érzékletesen mutatta be ezt a sokrétű, Csodálatos rendszert.
 

Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív
Ludwig Múzeum
2014. szeptember 19 –november 30.
Kurátor: Üveges Krisztina