A magyar könyvkiadás aranyembere

„Legyen most Heckenast!” - jelentette ki Sajó Andrea Lipták Dorottyával együtt, amikor másfél évvel ezelőtt az egyik leszármazott felkereste őket egy olyan kiállítás ötletével, amelyet az idén 200 éves Heckenast Gusztáv emlékének kívánt szentelni. Az emléktárlat, nagyrészt a közelmúltban Kanadából hazaszállított Heckenast-hagyatékra támaszkodva, Vállalkozás, Kultúra, Polgárosodás címmel nyílt meg november 18-án az Országos Széchenyi Könyvtár kiállítóterében.

A legendás budapesti nyomda, ahol annak idején a 12 pont és a Nemzeti Dal első példányát nyomtatták ki a márciusi ifjak, örökre összefonódott Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nevével. Mindannyiunk fülében visszacsengnek ezek a nevek; talán még azok számára sem ismeretlenek, akik csupán elvétve figyeltek oda történelemórán, hiszen ha máskor nem, évente egyszer, március 15-én, az iskolai ünnepségen biztosan elhangzottak. Éppen ezért sajnálatos, hogy ilyen sokáig kellett várni egy olyan kiállításra, amely a jeles nyomdászduó tagjainak életét veszi górcső alá. Ami a fiatalabbikat illeti, ami késett, nem múlott. Heckenast Gusztáv pályafutásának sokszínűsége a kiállítás fényében vitathatatlan.

A tárlat nem csupán egy kiemelkedő történelmi személyiséggel foglalkozik, hanem – dr. Csorba László szavaival élve - azt a folyamatot is elénk tárja, ahogyan a modern magyar kultúra megszületett, és a tizenkilencedik a magyar kultúra második legjelentősebb századává lépett elő a tizenhetedik után. Heckenast Gusztáv, a magyar könyvkiadás aranyembere pedig egyike volt azoknak a jeles alakoknak, akik szakmai tevékenységükkel hozzájárultak a mai magyar állam elődjét létrehozó gépezet beindításához.

Heckenastnak nem volt nyomdász végzettsége, holott abban az időben anélkül elhelyezkedni meglehetősen nehéz volt a könyvipar berkein belül. Neki mégis sikerült, sőt, ő volt az első (és talán az utolsó is), akit egyedülálló módon maguk az írók segítettek ki az 1838-as nagy pesti árvíz alkalmával, amikor könyvesboltját elvitte az ár. Annak ellenére, hogy soha nem emelték nemesi rangra, és világéletében kerülte a nyilvánosságot, ismerte a kor összes emblematikus alakját: jó kapcsolatot ápolt többek között Jókai Mórral, Bajza Józseffel (aki történetesen az apósa volt), Jósika Sámuellel, Barabás Miklóssal és annak festőtársaival is. Minden bizonnyal utóbbi ismeretségek motiválták a kurátort, Lipták Dorottyát, amikor a kiállító terem falain helyet kapó festményeket Barabás Miklós, Marastoni József, Weber Henrik és Johann Nepomuk Geiger repertoárjaiból választotta ki. Mindemellett azokon a képeken, amelyekről nem Heckenast Gusztáv mosolyog vissza ránk, egytől egyig feltűnik az újság motívuma utalásképpen.

Az Országos Széchenyi Könyvtárnál jobb helyet keresve sem találhattak volna; a kiállítási tér ódon atmoszférája remekül illik a múltidéző tárlathoz, amely nem titkoltan igyekszik felvonultatni a korabeli enteriőr klasszikus darabjait; nincs hiány írószekrényben, kárpitozott biedermeier kerevetben és kabinetszekrényben sem. A kiállítás nem időrendben kívánja bemutatni az egyes eseményeket, inkább a magánélet, a kiadói munkásság és a közéletben való szerepvállalás hármassága köré épül fel. Az intim szféra hangulatát a jobb oldali, a nyomdai tevékenység eredményeit a középső, a kor eseményeiben való részvételt pedig a bal oldali terem hivatott bemutatni. A magánélet jegyében rekonstruált helyiség bizonyult számomra a legegységesebbnek, köszönhető ez persze a családiasan berendezett társalgónak és a lágy zongoraszónak. A középső nagyteremben elhelyezett vitrinekben a Landerer és Heckenast Nyomda- és Kiadóvállalat, illetve későbbi jogutódja, a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. könyvkiadványai sorakoznak: útinaplók, verseskötetek, történelmi albumok, statisztikai felméréseket elemző tudományos könyvek és ezeknek mindenféle-fajta variánsai. A bal oldali kiállító terembe lépve azonnal magára vonja a figyelmünket a helyiség közepén elhelyezett nagy Columbia gyorssajtó, amelynek szerepét nem nehéz kitalálni a márciusi forradalomban. A megnyitón részt vevők ki is nyomtathatták saját Nemzeti dalukat, hogy – ha csak egy pillanatra is - Irinyi Józsefnek képzelhessék magukat.

Az életmű egy másik, könnyebben fogyasztható részét a sajtónyomtatványok és gyermekkönyvek képezik, melyek az aulában kaptak helyet, mintegy befejezésképpen (vagy felvezetésképpen, én az előbbire voksoltam). Nőként nem tudtam nem szemrevételezni a Hölgyfutárt, de tény, hogy történeti szempontból a Pesti Napló számai sem elhanyagolhatóak. Egészen szívderítő a kiállítás oktatásra vonatkozó része, ahol a magyar ifjúsági és gyermekirodalom első remekeit csodálhatjuk meg: Bezerédy Amália első magyar nyelvű, illusztrált mesekönyvét, Ney Ferenc nem sokkal utána nyomdába kerülő, tanító célzatú gyermektörténeteit és az első, magyarul megjelent Robinson Crusoe-t.

Persze még mielőtt negédes hangulatba ringatnánk magunkat, ennek is megvolt az üzleti oldala. Mint ahogy majdnem mindennek, amibe Heckenast Gusztáv valaha is belefogott. De még ha üzleti érdekek motiválták is az esetek többségében, sosem küldte el csekély anyagiakkal bíró barátait, ha azok kézirataikat hozzá vitték. A „csíny, műízlés, európai szellem és józanul számító üzletiesség” jelszavait tűzte ki zászlajára, és ehhez egész életében tartotta is magát. Ma is megfontolandó elvek ezek.

Vállalkozás, Kultúra, Polgárosodás – Heckenast Gusztáv emlékkiállítás
Kurátor: Lipták Dorottya
Országos Széchenyi Könyvtár
2011. 11. 18. - 2012. 03. 30.