Milyen az ember?

Frivaldszky János könyve fontos témát dolgoz fel: azt, hogy miért szükséges a minden embert megillető jogokat az emberi természetre, örök elvekre visszavezetni. És a bevezető ígérete szerint arra is választ kapunk, hogy melyek ezek az elvek. A kiindulópont az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A konfliktus is rögtön megjelenik: ez a dokumentum nem mond semmit arról, hogy miért az itt lefektetett jogok illetnek meg minden embert. Az emberi természetről tehát nem mond semmit.

Ennek oka a kulturális különbözőségek, a nézőpontok eltérősége, a világrendszerek kialakulása. Örülhetünk, hogy egyáltalán meg tudott születni a Nyilatkozat… Az emberi természetről, mint a jogok alapjáról pedig szükséges lenne beszélni, mert ez adhat erős megalapozást az emberi jogoknak. Hisz mint nyilatkozat jogi kötőerővel egyébként sem rendelkezik, mégis tekintélyt kölcsönöz neki a széleskörű egyetértés, amely mellett született. Ezek azonban mind csak formális súlyt adnak neki. Hiányzik a valódi megértő érvelés, hogy miért ezek a jogok illetnek meg minket? Ezért szükséges az emberi természet körüli konszenzus, amiből levezethetőek az emberi jogok.

Frivaldszky ezen felül a jogok értelmezéséhez is szükségesnek tartja az emberi természet megfogalmazását. Ha tudnánk, miből erednek ezek a jogok, tudnánk azt is, hogy hogyan kell őket értelmezni. Szerinte ezzel eleve elháríthatóak lennének az olyan újabb emberi jogi igények, amelyek nem egyeztethetőek össze a Nyilatkozat eredeti szellemiségével: például az abortuszhoz való jog, vagy a homoszexuálisok házassághoz való joga. A szerző mindkettőt abszurdnak tartja, és ha az általa alapnak javasolt keresztény értékrendből indulunk ki, ez érthető is. Azt állítja, hogy ezek a jogok nem egyeztethetőek össze az emberi természettel, annak keresztény felfogásával.

A téma tehát izgalmas és fontos. Az írás azonban bonyolult: nehéz, és a megértés ezért hosszú időt igényel (annak ellenére, hogy a könyv alig több, mint 150 oldal terjedelmű). Ennek oka az, hogy a szerző a kortárs természetjogi irodalom beható ismeretét feltételezi az olvasó részéről. A könyv tehát nem ismeretterjesztő mű, hanem a kutatás legújabb eredményeit bemutató tanulmány. Nehéz megérthetőségéhez azonban nagyban hozzájárul az is, hogy a logikai folyamatok nem mindig haladnak végig a szokásos szigorú rendben. Továbbá nagyon általánosan fogalmaz a könyv, kevés konkrétummal segít minket.

A könyv először felvillantja a problémát (Egyetértés az emberi jogok konkrét tartalmát, de nem azok alapját illetően  című fejezet), majd röviddel ezután kitér a természeti törvény megismerési módjaira. A természetes hajlam, a természetes ész és a teoretikus tudás kapcsolatát vizsgálja. Álláspontja szerint a természetes hajlam (ami tulajdonképpen az a döntés, amit minden okoskodás nélkül, az érzéseink alapján elsőre helyesnek találunk) mellett szükség van az észre és a teoretikus tudásra is az emberi jogok megismerése során.

A könyv első fele egyfajta bevezetőnek tűnik, amire a második fél felelne. Ehelyett azonban az utolsó fejezetben csak a probléma felvillantását kapjuk, ahol útnak indulunk „[a]z emberi jogok érvényességének »erős« megalapozása felé” (152). Erre azonban sajnos csak 8 oldal jut, pedig a könyv legfontosabb része lenne az, hogy „mi is az ember?”, hogy mi az az emberi természet, amelyre az emberi jogok érvényességét és értelmezését alapozhatnánk.

Így is a könyv egyik legérdekesebb része ez, itt ír a szerző a természeti törvényről – mit is jelent valójában, mit követel meg tőlünk. A kapcsolat itt az, mint a természetjog és az emberi jogok viszonyában: a pozitív jognak a természetjogra kell épülnie és tiszteletben kell tartania annak szabályait.

„[A] természetjog nem rendezhető szabályok rendszerébe.” Nem adható egy törvénykönyvhöz hasonló egzakt gyűjtemény a természetjog tartalmáról. „Azonban azzal semmiképpen sem tudunk egyetérteni, hogy szabályok egyáltalán ne következnének szükségszerűen a teoretikusan vett emberi természetből” (154). Frivaldszky szerint az emberi természetből, és így a természetjogból igenis konkrét szabályok származnak. De, hogy melyek ezek, arra a könyvből csak nagyon kevés példát kapunk.

Ez a rész azonban igencsak szűk, pedig hosszabb kifejtését szívesen olvasnánk. Ez összefügghet azzal, hogy a tudományos irodalomban gyakran az értekezések csak valami felé haladnak. Itt sem jutunk el a megoldásig, csak elindulunk az erős megalapozás felé. Szerintem hasznosabb lett volna, ha a szerző konkrét javaslatokat fogalmaz meg: mit jelent a természeti törvény és melyek a pozitív törvényekben megfigyelhető azon tendenciák, amelyek „a cél eltévesztéseként” eltávolodnak a helyes természeti törvénytől.

A könyv tehát inkább azt mutatja meg, hogy miért nem lehet megírni a természetjogok konkrét tartalmát, hogy miért nem mondható el, hogy mi az emberi természet. A jelenlegi problémákat sorba veszi és átfogóan kezeli.

A címe és a bevezető gondolatok azonban – legalábbis számomra – többet ígérnek, mint amit a könyv adni tudott. Mostani állapotában ígéretes bevezetés maradt a meg nem írt második részhez, mely mind az emberi természet, mind a természetjogok szempontjából konkrétabb, szubsztanciális kifejtést kell hogy tartalmazzon.

Frivaldszky János: Természetjog és emberi jogok. PPKE JÁK, Budapest. 2010.