Szálinger Balázs az irodalomról és a történelemről

Szabó Katalin interjúja Szálinger Balázzsal

– Milyen témák foglalkoztatják jelenleg?

– Zrínyiről fogok mostanában esszét írni, a nyárnak erről kellett volna szólnia, de  kicsit csúszott. Októberre kell késznek lennie. Sosem írtam ilyet, kíváncsian várom, mit tudok kezdeni vele. A téma maga viszont kezdi kinőni a kereteket, azt hiszem, hogy ezen túl is fogok foglalkozni Zrínyivel. Túl sok engem érdeklő területet egyesít: történelem, irodalom, utóbbin belül a verses epika, a közösségi szerepvállalás és a líra harca, ami már Petőfinél is költői probléma, ezeken túl pedig még földim is. Külön kihívás, hogy nem túl divatos szerző, és van még egy plusz érdekesség: az elmúlt nyolc-tíz évben a hadtudomány hatalmas felfedezéseket tett a Zrínyi-kutatásban.


– Milyen tervei vannak még?


– Van egy vígeposztervem egy elképzelt balatoni háborúról. Két város, Keszthely és Siófok közt zajlik „a magyar tengeri” összecsapás. Aztán van egy családi történetem, amit valahogy fel akarok dolgozni. Szeretnék egy darabban Moháccsal foglalkozni, illetve a Mohács előtti évvel, szerintem nagyjából minden könyv megvan a korszakhoz. Kezdem belátni, hogy drámaírónak nem vagyok elég jó (pontosabban: nem vagyok az), úgyhogy szeretnék teljesen visszamászni a helyemre, és valószínű, hogy a Mohács is inkább kevert műfajú lesz. Ezek a következő négy-öt év tervei, de az anyaggyűjtés mellett először egyszerűen csak verseket szeretnék írni. Jó néhány éve, ha látok a témáimhoz szükséges könyveket, amelyek az orrom előtt vannak és olcsón kaphatók, már viszem is őket. Van egy honfoglalás- meg egy Mohács-polcom, ahogy a Köztársaság előtt évekkel volt egy Róma-polcom.


– Úgy tudom, tervezte egy honfoglalás-eposz megírását is.


– Nem tudom már, hol mondtam ezt először, de biztos, hogy viccnek szántam. Viszont most már egészen komolyan gondolom. Vannak az embernek rövid meg középtávú tervei. Meg persze hosszú távúak. Ha lesz még tíz-tizenöt normális évem, szerintem meg tudom csinálni. Persze aki honfoglalás-eposzt ír, eleve nem lehet normális. Valakitől valahol hallottam azt a szintén viccnek szánt megállapítást, hogy egy magyar költőnek a legnagyobb álma a honfoglalás-eposz megírása. Nagyon imponáló volt. És aztán belegondoltam: a magyar történelem egyik legfontosabb aktusa a honfoglalás, a magyar költészetnek pedig nagy hagyományú műfaja a verses epika. Vörösmartytól a  Zalán futása némileg kitérő válasz, Csokonai végül nem írta meg, csak vázlatig jutott, és persze van sok elkészült mű a romantika előttről és idejéből, ezek meg nem nagyon sikerültek. A huszadik században nem született sok jelentős verses epikai mű, Adyé elég jó, Somlyó Zoltáné talán az életmű csúcspontja, Szabó Magda és Lakatos István háborús verses epikája fantasztikus, aztán vannak még Juhász Ferenc művei, a kilencvenes években pedig Babics Imre igazán érdekes kísérletei. Viszont az elmúlt másfél évtizedben szinte reneszánszát éli a műfaj, úgyhogy nem tartom nagy őrültségnek, hogy a honfoglalás is felmerülhet mint téma.


– Mennyiben gondolja úgy, hogy ma Magyarországon, ami nemzeti, az egyben keresztény is? Problémát jelenthet-e ez esetleg egy olyan alkotás esetében, amely a honfoglalás témáját dolgozza fel?


– Jó kérdés. Ugye még a Himnusz szövegében is előjön ez a probléma. A keresztény Isten hozza át a pogány magyarságot a Kárpátokon, hogy aztán kalandozni kezdjenek. Ez a logikai bukfenc nyilvánvalóan ott van a sok kudarc mögött. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy én keresztény vagyok: nekem eszembe nem jutna eleve keresztény eposzt írni. Történelmit igen.


– Nekem az volt az elképzelésem, hogy a honfoglalással mint témával azért nem tudnak mit kezdeni az írók és a költők, mert ez a kettő, a keresztényi és a nemzeti konfrontálódik.


– Úgy mondanám, hogy a történeti hűség és a vallásosság nem ritkán ütközött egymással. Azt hiszem, most már más a helyzet, mint másfél évszázaddal ezelőtt. Az ellentét persze most is megvan, de az irodalmat körülvevő szemlélet teljesen más. Nem elvárás, hogy hősköltemények szülessenek. Még azt is megkockáztatom, hogy aktuális a téma: a csapból is az folyik, hogy korszakhatáron állunk, új világba fogunk lépni. A megírással kapcsolatban persze vannak eldöntendő kérdések: mennyire kell komolyan venni, ugyanakkor mit bír el humorból és iróniából, köznyelviségből és pátoszból, aztán mennyire szaggathatom meg a történetet, egyetlen történetből álljon, vagy többől, egymás mellett vagy alatt vagy után következő történetekből stb.


– Ön szerint ma aktuális arról beszélni, hogy az emberek a saját életükben megpróbálják betartani a vallásuk erkölcseit?


– Szerintem nem. Nem hiszem, hogy sokan a vallásuk tanításait követik a mindennapjaikban.

– Az erkölcs kapcsán mennyire lehet érdekes egy írónak, aki epikus mű megírásába kezd, hogy milyen erkölcsei vannak a vidéken élő embereknek, és például a Budapesten élőknek?

– Hogy ez kifejezetten egy epikus mű kapcsán hogyan vetődik fel? Hát nem tudom. Nyilván más életet élnek vidéken, de az se mindegy, melyik vidéken, és azon belül milyen jellegű, milyen múltú, milyen szociológiájú településen. Ez így engem nem foglalkoztat. Nincs bűnös város vagy nem bűnös város, vagy bűnös település és nem bűnös település.

– Személyes tapasztalat ihlette a Költő és hadvezér című versének utolsó két sorát? – „Benned az ország vére megalvadt: / Úgy lesz úgyis, ahogy nem akartad.

 

 

– Jé, ez pont egy pár évvel ezelőtti zrínyis vers, régen jutott eszembe. Hát van, amikor az ember tényleg azt érzi, hogy nem tud változtatni a dolgokon. Hogy éppen mi ért engem akkor, amikor ezt leírtam, már nem emlékszem.

– De következhet ebből egy nép esetében „a sors által más tájra üldözöttség”? Ha arra gondolunk, hogy a honfoglalást megelőzi egy vándorlási időszak.


– Abban hiszek, hogy minden ember és minden közösség életében van olyan pillanat, amikor alapvetően a saját kezében van a sorsa. A körülmények olykor persze kevesebb választási lehetőséget hagynak, de valamennyit azért hagynak. A történelem bizonyos szintig kalkulálható. Ha a besenyők pont úgy jönnek, és nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy maradjunk, akkor világos, hogy menni kell. Nagyon sok a hasonlóság a honfoglalásunk és a mózesi könyvek vándorlástörténete között, és bár ott a nép egy sors szerint kijelölt utat jár be, azt is megelőzi egy egyiptomi rabság, tehát a sorsukat kiváltotta egy történelmi esemény. Fátumot utólag szokás felfedezni egy történelmi eseménysorban: jé, hát ez teljesen olyan, mintha ennek így kellett volna lennie!

– De abban, hogy végül is mindent a sors határoz meg, semmilyen fajta pesszimizmus nem jelenik meg?


– Nem hiszem, én nem vagyok pesszimista. A Mohácsom se lesz az.

– Ez már csak azért is eszembe jutott, mert a Becsvölgyéből én kiéreztem némi pesszimizmust a falu élete és pusztulása kapcsán, amiből arra következtettem, hogy az Ön koncepciójában ebből az ország romlása is következik.


– Jaj. Az tény, hogy az embernek nem jó így látnia a saját szülőhelyét, miközben előre lehetett látni, hogy ilyen állapotba fog kerülni valamikor. A zalai szőlőhegyek halála nem ok nélküli, hanem a fejlődés logikus következménye. Egyszerű piacgazdaság és szociológia. Nem csinálják már a szőlőt az öregek, mert meghalnak, a következő generáció pedig jobb bort vehet olcsón és munka nélkül a nagy áruházláncokban. Az áruházláncok munkát adnak, egyszerűvé teszik az életünket, az áruházláncok nem a bűn építményei. Csak van egy ilyen következménye a fejlődésnek. Persze szomorú, hogy a nagyapám szőlője ma már akácerdő, és nemcsak az övé, hanem az egész hegyoldal az. Ez nem vidám dolog. De nem volt bennem ilyen koncepció, hogy szomorú legyen. Én csak azt akartam leírni, ahol most tart a falu. És itt tart.

– Akkor ez csak puszta ténymegállapítás: „ahol halott pincék lesznek, melléjük hal a többi is”.

– Hát, ha egyszer így van...

– Olyan sok díjat kapott már, hogy felsorolni is nehéz lenne. Milyen tervei, célkitűzései vannak még?


– Van egyszer az, amin éppen dolgozom, és van egyszer annak a fogadtatása. Ez két különböző dolog. Nekem nem az a fontos, hogy díjakat kapjak, hanem hogy kapjak még időt és erőt megírni mindazt, amit az előbb felsoroltam.

irodalom

Facebook-hozzászólások