Utolsó idők

„…Az önbíráskodás nem megoldás, mégis feloldhatatlan probléma, hogy jogos-e vagy sem, valahogy ezt a feloldhatatlanságát próbáltuk megragadni”1 – nyilatkozta Mátyássy Áron, az idei filmszemle fődíjas alkotásának rendezője.

Sokan emlékezhetünk még gyermekkori verekedéseinkre, melyek legtöbbször sírásba torkolltak. Ilyenkor nem a fizikai fájdalom a fő indok, hanem az a felismerés, hogy igazi elégtételt nem vehetünk a szembenálló emberen. Az elégtétel mindig eltörpül az elszenvedett fájdalom mellett. Mégis van egy pont, amikor az egyetlen megoldásnak a könyörtelen bosszú tűnik – ez a kettőség kíséri végig Mátyássy filmjét. Ökölbe szorult kezek és könnycseppek, a magyar lélekre jellemző, szándékosan visszafojtott belső feszültség – ezek jellemzik az Utolsó idők hangulatát. Apróbb hibái ellenére, a film minden pillanata igaz, nem esik bele az öncélú művészieskedés csábító csapdájába.

Egy, az ukrán határhoz közel fekvő, magyar faluban vagyunk, 1997-ben. A főszereplő Iván (Kádas József) autista nővérét, Esztert (Vass Teréz) rejtélyes körülmények között megerőszakolják. Iván nem bízik a rendőrök munkájában, ezért saját maga fog nyomozásba, ami végül egy véletlen folytán ’eredményhez’ vezet. A bosszú beteljesedik, mi nézők pedig csak a moziból kijövet tesszük fel magunknak zavarodottan a kérdést: tényleg ezt akartuk? Egészen az utolsó percekig azonosulni enged minket a film Ivánnal és az ő elveivel. Elvégre ki viselkedne józanul nővére megbecstelenítése után?

A cselekmény mozgatórugóját azonban nem a konkrét eset (a megerőszakolás) adja, hanem az Ivánban zajló és egyre erősödő düh. Kádas József magabiztosan és árnyaltan formálja meg szerepét, szinte észrevétlenül jutunk el vele együtt lépcsőről lépcsőre ahhoz a lelki beállítódottsághoz, amely majd a végső tragédiához vezet, amelyre az összes szereplő csak finoman utal. Ez egy annyira kis közösség, hogy már senki nem mer nyíltan beszélni a másikkal. Ezt a ’rendet’ borítja fel Iván makacs, szókimondó viselkedésével.

Az Utolsó idők mikrouniverzuma zökkenőmentesen működik a vásznon, látszik, hogy Mátyássy vidéken, egy Tapolca melletti kis faluban nőtt fel, ismeri ennek a világnak a mélységét is. Ahogy egy interjúban fogalmaz: „a vidék számomra nem filozofikus táj, vagy művészi terepasztal, hanem erdő, mező, falu, tele ismerős emberi konfliktusokkal”2. Az egyes szám első személyű elbeszélést elkerülendő, a rendező a történetet szándékosan az ország másik, az adott korban izgalmasabb végébe helyezte.

Kiemelkedő színvonalú a női főszerepet alakító Vass Teréz játéka, aki hónapokat töltött az autisták viselkedésének feltérképezésével3, ennek eredményeképp rendkívül hiteles alakítást láthatunk. Nem túlzás azt állítani, hogy Vass Teréz, az Esőember Dustin Hoffmanjához hasonló színészi magasságokba jutott az Utolsó időkben. Nagyon figyelemreméltó megoldás még az is, ahogy Eszter alapvetően tragikus karakterét autók, illetve autóskártyák iránti szenvedélyes rajongásával könnyedebbé teszik néhány pillanatra. Ebből is látszik, hogy a forgatókönyv jól kimunkált, könnyen beleeshetett volna abba a csapdába az alkotógárda, hogy a film túl nyomasztóvá és befogadhatatlanná váljon.

A mellékszereplők is sokat hozzátesznek az összképhez. Kiemelkedik közülük Ilus karaktere Földes Eszter alakításában, aki tökéletesen testesíti meg a vidékiek azon (kényszer)képzetét, mely szerint a főváros – hazai viszonylatban – a lehetőségek városa, pontosabban az egyetlen értelmes  továbblépési lehetőség. Ivánnal való rövid szerelmüknek és későbbi konfliktusuknak is ez az oka, hiszen az ő jelleme szöges ellentétben áll Iluséval.

Nem lehet szó nélkül elmenni az operatőri munka és a vágás mellett. Az Utolsó időkben sikerült elérni azt a bravúrt, hogy a környezet, a táj eleven háttérként szolgáljon az eseményekhez, ez pedig a legjobb thrillerek sajátja. Egyszerre vadon és beláthatatlan tisztás a vidék, attól függ, melyik szereplő szemével vizsgáljuk.

A megerőszakolás jelenete külön kategória. Tökéletesen érvényesül a ’kevesebb néha több’ elve. A kihagyásokkal, takarásokkal, szokatlan beállításokkal olyan eredményt értek el az alkotók, amire tényleg csak a filmművészet képes. Balladaszerűen csak sejtetni engedik a tragédiát, hogy aztán újra visszazökkenjünk a látszólag unalmas, a felszín alatt forrongó hétköznapokba. Itt jelenik meg Mátyássy gondolatébresztő mondata, ennél a pontnál szembesülünk az önbíráskodás mindannyiunkra kiható kérdésével.

Az Utolsó idők egy kerek, zárt világot mutat be nekünk. Fájdalmas világ ez, minden egyes arc mögött egy egyéni tragédia sejlik fel. Bonyolult társadalmi viszonyokba pillanthatunk bele, ám Mátyássy mégis, az egyszerűbb utat választva, a testvérpárra koncentrál inkább. A filmet az teszi kiemelkedővé, hogy nem az alapkérdésre keresi a választ, hisz’ azt mindannyian ismerjük: a bosszú nem megoldás. Inkább arra az útra kíváncsi, ahogy a ’szimpla’ bosszúvágy egy ösztönös, minden emberi törvényre fittyet hányó önbíráskodásba csap át. Mátyássyt az a felismerés vezeti, hogy az emberi bűn lélektana sokkal érdekesebb kérdés, mint magának a bűnténynek az elkövetése. Hiányérzetünk persze még így is maradhat, és mondhatjuk, hogy az Utolsó idők csak egy az idei filmszemle játékfilmjeit uraló, a mai magyar valóságot túlzottan sötét színben bemutató alkotásai (Nem vagyok a barátod, Apaföld, Papírrepülők) közül. Ami mégis kiemeli a rendező bemutatkozó művét ebből a vonulatból, az az összetett karakterábrázolás, az erős atmoszféra és a végig tapintható feszültség. A kérdésektől pedig, melyeket ez a film kíméletlenül nekünk szegez, a stáblista lefutása után sem tudunk szabadulni. 

1http://www.origo.hu/filmklub/20090131-matyassy-aron-a-falu-bolondja-lebegett-a-szemem-elott-.html
2 http://www.magyar.film.hu/object.0d88e55d-d7ee-490f-bc47-54748efb9a61.ivy
3 http://www.origo.hu/filmklub/20090131-matyassy-aron-a-falu-bolondja-lebegett-a-szemem-elott-.html

Értékelés: 8/10

 

Utolsó idők  
színes magyar film, 90 perc, 2009

Rendező: Mátyássy Áron
Forgatókönyvíró: Mátyássy Áron
Zeneszerző: Márkos Albert
Operatőr: Herbai Máté
Jelmeztervező: Breckl János
Producer: Bodzsár István
Vágó: Kovács Zoltán
Zenész: Harcsa Veronika
Szereplők: Kádas József (Iván), Vass Teréz (Eszter), Szalay Marianna (Léna), László Géza Attila (Dénes), Földes Eszter (Ilus) 

Képek forrása: www.magyar.film.hu

Facebook-hozzászólások